Mentőállomás épül Győrben

Mentőállomás épül Győrben

Az új győri mentőállomás alapkőletételi ünnepségén Juhász Roland államtitkár kijelentette: „A beruházás eredményeként nemcsak a mentőszolgáltatás színvonala emelkedik majd, de a környezetvédelmi és pénzügyi fenntarthatósági követelmények is jobban teljesíthetők.”

Forrás: NVTNM Kommunikáció

2022. 03. 09.

Az állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy az Országos Mentőszolgálat alapításkori 76 mentőállomásból álló hálózata az 1960-as években dinamikus fejlődésnek indult, azonban a Gyurcsány-korszak szocialista kormányának utolsó éveiben már csak 24 milliárd forintból gazdálkodott. „Ez a keret 2010-re 22,8 milliárd forintra olvadt, vagyis ennyivel csökkent a mentésre fordított összeg négy év szocialista kormányzás alatt.  11 évvel ezelőtt 223 mentőállomás volt az országban – ebből több mint százat felújítottunk és korszerűsítettünk, és további 30 új mentőállomást adtunk át, valamint 12 mentési pontot létesítettünk” – tette hozzá Juhász Roland.

Fotó: Beruházási Ügynökség

 A mentőállomás épületét várhatóan 2023. augusztus végén adják át.