A Kabinet működésének elsődleges célja a jelenlegi háborús gazdasági helyzetben a versenyképesség erősítése, a gazdasági növekedés és a teljes foglalkoztatottság feltételeinek biztosítása.

Az ülésen a Kabinet tagjai (a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter, a pénzügyminiszter, az építési és beruházási miniszter, a területfejlesztési miniszter), illetve delegáltjai mellett állandó meghívottként a kormányzati egyeztetések koordinálásáért, valamint az Országos Beruházás Monitoring rendszer működtetéséért felelős kormánybiztos vesz részt.



Fotó: Papp Szabolcs

A Kabinet az ülésén számos jelentős előterjesztést tárgyalt meg, több nagybefektető magyarországi beruházásának támogatásáról határozott és áttekintette az új építésű lakóingatlanokra vonatkozó kedvezményes ÁFA-kulcs részletszabályait. Mindezek mellett jóváhagyott több, társadalmi felzárkózást támogató európai uniós fejlesztéspolitikai javaslatot, valamint részletesen megtárgyalta az energiaárak radikális emelkedésének társadalmi és gazdasági hatásait.
A május legvégén, több gazdasági-, szakmai- és állami partnerszervezet részvételével megalakult és a kormány szakmai konzultatív fórumaként működő Versenyképességi Munkacsoport a jövőben a Növekedési és Versenyképességi Kabinet döntéselőkészítő és társadalmi egyeztető szerveként folytatja tevékenységét.

(Gazdaságfejlesztési Miniszter)