A támogatás célja:
A támogatási kategória az egyházi hitéleti ingatlanok védelmét, felújítását, eszközbeszerzését, bővítését szolgálja. Ezen belül kizárólag templom, kápolna, istentiszteleti hely felújítása támogatható.
A támogatás mértéke:
Az igényelhető támogatás összegének alsó határa 5.000.000,- Ft.
Az igényelhető támogatás összegének felső határa 25.000.000,- Ft.
Az elbírálásnál előnyt élveznek:
a templomok külső felújítására és állagmegóvására vonatkozó igények, melyek a településkép változására is pozitív hatással vannak,
azok a templomok, kápolnák és istentiszteleti helyek, melyek a korábbi Magyar Templom-felújítási Program keretében nem részesültek támogatásban (de nem jelent kizáró okot, ha részesültek korábbi támogatásban),
azok a templomok, kápolnák és istentiszteleti helyek, ahol heti rendszerességgel tartanak misét/istentiszteleti alkalmat,
műemlék épületek körében azok, amelyeknél a tervezési-előkészítési feladatok már megtörténtek.
Nem nyújtható be támogatási kérelem:
nem önálló jogi személyként,
5000 fő lakosságszámot elérő és meghaladó településen lévő egyházi épületre,
új épületek építésére,
kizárólag az alábbi tevékenységekre: templomkert, udvar, járda, templomtól különálló harangláb vagy torony, kereszt és szobor, (önállóan nem támogatható tevékenységek!)
csak eszközbeszerzés támogatására,
csak tervezés támogatására,
ha a kérelmezőnek a benyújtás határidejének végén lejárt és nem teljesített beszámolási kötelezettsége áll fenn az „Egyéb egyházi működési, program és fejlesztési támogatások” fejezeti kezelésű előirányzat terhére.
A támogatási kérelem elektronikus benyújtásának határideje:
2025. június 30. hétfő 16 óra
A támogatási igényeket a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerben (NIR) lehet benyújtani, amely regisztrációt követően elérhető a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. weboldaláról.
Letölthatő dokumentumok:
Felhívás ETFP-KP-1-2025 (pdf)
Melléklet ETFP-KP-1-2025. számú felhíváshoz – A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv által az adott település tekintetében 2025. január 1-jén nyilvántartott lakosságszáma szerint 5000 fő alatti települések