Az elhibázott brüsszeli szankciók az egekbe emelték az energiaárakat, egész iparágak kerültek veszélybe. A recesszió elkerülése, a családok és a teljes foglalkoztatottság megvédése érdekében 2022. október 1-jével elindítottuk a Feldolgozóipari kkv energiaköltség és beruházás támogatási programot, amelyben 2022-ben 100 milliárd, 2023-ban pedig 120 milliárd forintos keretösszeggel támogatjuk a vállalkozások működési költségnövekedését, illetve energiahatékonysági beruházásait.

Vissza nem térítendő közvetlen támogatást lehet igénybe venni 2022. utolsó 3 hónapjára vonatkozóan az energiaköltség növekmény 50 százaléka erejéig. Emellett lehetőség van energiahatékonysági beruházás hitellel érintett részéhez az önerőt kiegészítő, legfeljebb 15 százalékos vissza nem térítendő támogatás igénybevételére is.

Fotó: MTI

Mivel a szankciós energiafelár egyre nagyobb terhet jelent a vállalkozásoknak, a kormány korábban a program könnyítéséről döntött, így mára már azon vállalkozások is jelentkezhetnek támogatásért, amelyek energiaköltségei az árbevétel 2 százalékát érik el (a korábbi 3 százalékos feltétel helyett). Ez a lehetőség a korábbi 9 ezer helyett 16 ezerre növelte azon kkv-k számát, amelyek számára a program támogatásai elérhetők.

Érzékelve, hogy a szankciók nem csak a termelő vállalatok esetében hozzák szorult helyzetbe a kkv-kat, újabb döntéseket hoztunk.

Újabb 3 hónappal meghosszabbítjuk a támogatási időszakot, így már 2023. első három hónapjára, azaz az új áramévben is igénybe lehet venni az energiaköltség növekményre vonatkozó támogatást.

Arról is döntöttünk, hogy kiterjesztjük a programot a turisztikai ágazatra. Ennek értelmében a magas energiaintenzitású szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatokban érintett kkv-k is jogosulttá válnak a támogatásra. Ezzel további 20 ezer kkv előtt nyílik meg a lehetőség, hogy 2023. első három hónapjára vonatkozóan az energiaköltség növekményük 50 százalékát kompenzálja az állam, illetve támogassa energiahatékonysági beruházásaikat. Már több mint 36 ezer kkv előtt áll nyitva a lehetőség a jelentkezésre. Az érintett vállalkozások az energiatamogatas2022 portálon regisztrálhatnak.

(kormany.hu)