Május 23-ig nyújthatják be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés és innováció területén dolgozó munkavállalóik után a munkáltatók – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, a januárban újraindult Kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatása program idén több mint 16 ezer magasan képzett szakember megtartásához járult hozzá összesen 12 milliárd forinttal.

A program a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartását szolgálja a járványhelyzetben, ami elengedhetetlen a gazdaság sikeres újraindításához. A vállalkozások meglévő és újonnan felvett munkavállalóik, többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatnak támogatást. A tavaly tavasszal indult, majd rövid szünet után január óta ismét elérhető lehetőség az összes ágazatot lefedi.

A programban a három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318.920 forintot. A megítélt támogatást a munkáltató kapja, annak fejében köteles legalább három hónapig továbbfoglalkoztatni érintett munkavállalóit, munkabérüket nem csökkentheti.

A legtöbb támogatási kérelem a fővárosból, Veszprém és Pest megyéből érkezett be. Az igénylést benyújtó vállalkozások főként a feldolgozóipar, az információ-kommunikáció és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatokban működnek. 

Bodó Sándor kiemelte: „2021-ben mostanáig közel 13 milliárd forint értékben, több mint 1200 vállalkozás mintegy 16500 munkavállalója után érkezett be kérelem, zömük esetében már a támogatási döntés is megszületett. A KFI bértámogatás tavaly közel 23 ezer szakember munkában tartásához járult hozzá 17 milliárd forinttal. A kormány nemzetközi kitekintésben is egyedülálló programja eddig összesen 30 milliárd forinttal segítette az álláshelyek megőrzését a magyar gazdaság jövőjét jelentő innovációban és kutatás-fejlesztésben.” 

A KFI bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei, fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani 2021. május 23-ig.

 

(ITM)