A látogatás során az ország állami vezetőivel és katolikus püspökével egyeztettek a humanitárius együttműködésről, valamint az európai irányú migráció megelőzésének és a vallásközi együttélés előmozdításának lehetőségeiről. A magyar delegáció átadó rendezvényen vett részt abban a Hungary Helps Program által támogatott egyházi fenntartású gyermekotthonban, amely súlyos fogyatékkal élő gyermekeknek biztosít ellátást és fejlesztő foglalkozásokat. Egyeztettek továbbá a magyar humanitárius program által a Pánafrikai Nagy Zöld Fal nemzetközi kezdeményezés keretében támogatott fenntartható mezőgazdasági projektek tapasztalatairól is.

Mauritánia Afrika egyik legkevésbé fejlett országa, ahol az emberek különösen kitettek a gazdasági és biztonsági kihívásoknak, a térségben erősödő terrorizmusnak és a klímaváltozás hatásainak. A nyugat-afrikai országból az elmúlt időszakban évente több mint százezer migráns indult útnak, így jelentősen hozzájárulva az Európára háruló migrációs nyomáshoz. A Hungary Helps Program mauritániai támogatásai a magyar kormánynak azt az alapelvét követik, amely szerint nem a bajba jutott embereket kell Európába hozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van.

Forrás: Miniszterelnökség
(Miniszterelnökség)