Az útfejlesztésekkel kapcsolatban 2010-ben három célt tűztünk ki magunk elé. Az első az volt, hogy minden megyei jogú város kapcsolódjon be a gyorsforgalmi úthálózatba. A második, hogy Magyarország mindenkinek, bármilyen kis településen is éljen, legyen módja arra, hogy a lakóhelyétől legfeljebb fél óra alatt elérje a gyorsforgalmi úthálózat valamelyik pontját. A harmadik célunk pedig az volt, hogy az összes gyorsforgalmi út érje el az országhatárt, és kapcsolja össze Magyarországot a szomszédaival.

Hatalmas erőket, rengeteg pénzt mozgósítottunk ezen célok elérése érdekében. 2010 májusa óta 33 autópálya- és egyéb gyorsforgalmi útszakaszt adtunk át. Ez összesen 600 kilométernyi átadott utat jelent.

Fotó: kormany.hu

Már csak három olyan megyei jogú városunk maradt, ami nem kapcsolódik közvetlenül a gyorsforgalmi úthálózatba, 2010-ben még kilenc ilyen városa volt Magyarországnak. Ezek a városok - Zalaegerszeg, Kaposvár, Békéscsaba -, amelyek most még nincsenek rajta a hálózaton, is hamarosan rajta lesznek, mert mind a három város irányába gőzerővel folynak az útépítési munkálatok. Ez azt jelenti, hogy ma már a magyar emberek 87 százaléka harminc percen belül rá tud kapcsolódni valamelyik gyorsforgalmi úthálózatra. Ez a szám 2010-ben 60 százalék volt. A következő két-három évben ez száz százalék lesz, és amit vállaltunk, azt teljes egészében teljesíteni fogjuk.

Ami a határokat elérő utakat illeti, ott sem kell szégyenkeznünk. 2010 előtt mindössze három gyorsforgalmi út érte el az országhatárt, ma ez a szám kilenc. 2025-re tizenegy ilyen utunk lesz, lényegében minden autópályánk és autóutunk eléri majd Magyarország mai államhatárait.

(kormany.hu)