Nagy István közölte: Magyarország továbbra is biztosítja az ukrán gabona tranzitját, azt, hogy a termények ellenőrzött körülmények között hagyják el az ország területét. Az agrárminiszter hozzátette: további egyeztetések folynak arról, hogy a négy alaptermék, a búza, a kukorica, a repce és a napraforgó mellett milyen további termékköröket érinthet a behozatali tilalom. Kijelentette: eredményre vezetett a tagállamok döntése arról, hogy önállóan lépnek fel annak érdekében, hogy megakadályozzák az ukrán mezőgazdasági termékek minden ellenőrzés nélküli behozatalát. Érdemes volt Magyarországnak határozottan kiállnia és megvédenie a magyar gazdák érdekét, hiszen a kiállás fordulatra késztette, intézkedési kényszerbe hozta az Európai Bizottságot - mondta.

 Nagy István emlékeztetett, öt uniós tagország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia vezetője azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy intézkedjen az Európába vámmentesen beáramló, a helyi gazdáknak károkat okozó ukrán gabona ügyében. A brüsszeli tárgyalások során az uniós bizottság pedig olyan ajánlatot adott, amely minden eddig bevezetetett intézkedést törvényessé tesz - emelte ki Nagy István, majd hozzátette: az ígéretek között szerepel azon jogi háttér megteremtése is, hogy a tranzit biztosítása mellett Magyarország továbbra is importtilalmat tarthasson fenn az ukrán mezőgazdasági termékekkel szemben. Azzal a június ötödikéig hatályos jogszabályi rendelettel kapcsolatban, amely az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozóan a kereskedelem liberalizációjával függ össze, Magyarország garanciákat kér, hogy amennyiben szükség lesz rá, a szabályozást automatikusan hosszabbítani lehessen - közölte. Erre az uniós bizottság ígéretet adott - emelte ki.

 Az öt ország továbbá javaslatokkal kívánja segíteni az Európai Bizottságot, hogy miként lehetne biztosítani az ukrán mezőgazdasági teremékek eljuttatását a szolidaritási folyosón keresztül azokba az országokba, melyek hagyományosan az ukrán termékek célországai voltak. Az Európai Bizottság szerdán újabb támogatási csomagot jelentett be, amely 100 millió euróval segíti majd a korlátlanul behozható ukrán gabona miatt nehéz helyzetbe került öt ország gazdáit, köztük a magyar gazdákat is - tájékoztatott Nagy István.

(MTI)