A kormány törekvése, hogy Magyarország visszakerüljön az öt legjobb agrárkutató ország közé, ezt a célt szolgálja a Tungsram vertikális farmja is, amelynek megvalósítását az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 250 millió forinttal támogatta - mondta az ITM államtitkára szerdán az agrotechnológiai fejlesztés átadásán.

György László az online sajtótájékoztatón ismertette: a vertikális farmot, amelynek a fejlesztése 575 millió forintba került, a Tungsram a Biopólus Zrt. biotechnológiai tudását alkalmazva építette meg, a Kész Csoport közreműködésével. A farm környezetében kilenc ember dolgozik, akik kutató, fejlesztő munkát végeznek, ami azt jelenti, hogy a kormány segítségével a Tungsram nagy hozzáadott értéket teremtő, magas béreket fizetni képes munkahelyeket hozott létre.

Hozzátette, hogy mivel a Tungsram több egyetemmel működik együtt, például a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel és a Debreceni Egyetemmel, ezáltal a vertikális farm létrejöttének támogatásával nemcsak egy vállalkozást fejlesztenek, hanem innovációs ökoszisztémát is építenek.

György László elmondta, globális szinten olyan folyamatok zajlanak, amelyek a világ élelmezését az egyik legfontosabb, előttünk álló kihívássá teszik: az előrejelzések szerint 2050-re a Földön 9,8 milliárd ember fog élni, több mint kétharmaduk városlakó lesz. A bolygó jövőbeni lakosságának élelmezése pedig a mostaninál 70 százalékkal nagyobb terhet ró az élelmiszeriparra és az agráriumra.

Az államtitkár úgy vélte, erre a kihívásra adhatnak választ például a vertikális farmok, amelyek a természeti erőforrásokkal hatékonyabban bánnak.

Kiemelte, ugyan még jelentős fejlődésre van szükség ahhoz, hogy ezzel a módszerrel tömegesen lehessen élelmiszert - főként gabonaféléket, rizst, kukoricát - termelni, a Tungsram vertikális farmja azonban ezeknek a törekvéseknek ágyaz meg.

A Tungsram közleménye szerint a farm termőterülete 150 négyzetméter, amelyen hidropóniás rendszerben mikrozöldségek és kisebb salátanövények teremnek kizárólag LED-es, mesterséges megvilágítással, napszaktól vagy időjárástól függetlenül. A farm kereskedelmi méretű, ám célja a kutatás-fejlesztés, ezért is egyedülálló a létesítmény Közép-Európában.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a vertikális farm része annak a pályázatnak, amellyel a 2020. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázaton a Tungsram elnyerte az informatikai innovációs díjat. Az erről szóló oklevelet György László államtitkár adta át Jörg Bauernek, a Tungsram elnök-vezérigazgatójának a rendezvényen.

A Tungsram 2018-ban magyarországi központú, innovatív, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa ágazatának felvásárlásával. A 3700 alkalmazottat foglalkoztató vállalat termékeinek 93 százalékát exportálja, 100 nemzetközi piacon van jelen értékesítési hálózatával.

 

(MTI)