Orbán Viktor Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnökének elemzésére hivatkozva kiemelte: Európa óriási versenyképesség-vesztést szenved el, és ha azt csináljuk továbbra is, amit eddig csináltunk, "abból nagy baj lesz".

Jelezte, Európának kétféle válasza lehet Ázsia gazdasági fölemelkedésére: vagy benevez a versenybe, vagy "diszkvalifikálja" az ellenfelet, és lezárja a határait. Az unió a blokkosodás felé hajlik, naponta jönnek a hírek, a védővámok bevezetéséről, de Magyarország számára a blokkosodás tragédia lenne - mondta a miniszterelnök.

Fotó: MTI

Magyarország gazdasága egy nagyon nehéz időszakon már túl van és egy gazdasági nekilendülés küszöbén, a konjunktúra kapujában áll - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök kifejtette: a magyar gazdasági növekedés az Európai Unió átlagát meghaladja, ebből a szempontból jól állunk. Az infláció lassan 3 százalék alá esik, illetve oda szorítják vissza, ami szintén jó. A magyar beruházási mutató jobb, mint az uniós átlag, utóbbi 20 százalék, a miénk 23 százalék - ismertette.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy Magyarországnak szövetségeseket kell gyűjtenie, és a hasonlóan gondolkodó országokkal kell együttműködnie. Szavai szerint nagyon sok olyan jelentős európai szereplő van, akik úgy gondolkodnak, mint Magyarország. Úgy látta, az a kérdés, hogy a biztató kilátásokat fenyegeti-e valami, van-e ellenségünk. Rámutatott: egy olyan dolog van, ami keresztül tudja húzni a terveinket és a számításainkat. Ez a háború, amely ha elmélyül és kiterjed, az minden mai állapotból kiinduló gazdasági kalkulációt felborít és nem feljavít, hanem leront - összegzett.

(kormany.hu)