Lezárult a jogállamisági eljárás, felszabadult 4,2 milliárd euró uniós forrás

Több mint 1500 milliárd forintnyi EU-forrás vált elérhetővé azzal, hogy az Európai Unió Tanácsa elfogadta a Bizottság javaslatát a jogállamisági feltételességi eljárás lezárásáról. Ezzel a döntéssel újra megnyílnak az Erasmus+ és a Horizont Európa programok a magyar diákok és kutatók előtt.

Forrás: Magyarország Kormánya

2026. 10. 13.

2022 decemberében született meg az a határozat, amely három kohéziós operatív program esetében részlegesen felfüggesztette a kifizetéseket a magyarországi beruházások után. Akkor ez 6,3 milliárd euró befagyasztását jelentette, ráadásul az uniós költségvetési mechanizmusok értelmében minden évben elveszett egy nagyjából egymilliárd eurós rész ebből az összegből. 2026-ra 4,2 milliárd euró (több mint 1500 milliárd forint) maradt elérhető, ez része lett a kormányfő és az Európai Bizottság elnöke közötti májusi elvi megállapodásnak.

Mivel az Európai Bizottság után az Európai Unió Tanácsa is úgy látta, hogy Magyarország az utóbbi hónapokban jelentős lépéseket tett a jogállamisági kifogások orvoslására, megszüntették az eljárást.

Átláthatóbb gazdálkodás, erősebb fellépés a korrupcióval szemben

A forrásokhoz való hozzáférésért cserébe a kormány korrupcióellenes és átláthatósági intézkedéseket vállalt, ennek megfelelően pedig több mint száz jogszabályt módosított. Szigorúbb szabályozást vezettek be a közpénzek és az uniós források felhasználása felett, emellett kibővítették az Integritás Hatóság hatáskörét, új összeférhetetlenségi szabályokat alkalmaznak, és átláthatóbbá tették a vagyonnyilatkozati rendszert, valamint a magántőkealapokat is.

Emellett elkezdődött a közfeladatokat ellátó vagyonkezelő alapítványok, azaz kekvák rendszerének megszüntetése. Augusztus 31-én számolták fel a felsőoktatási feladatokat nem ellátó kekvákat, az egyetemeket üzemeltető alapítványokat pedig a felsőoktatás zavartalan működése érdekében csak 2027. augusztus 31-én szüntetik meg.

A kormány ezenfelül döntött arról is, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Ez nem volt feltétele az uniós források hazahozatalának, de ahogyan a Bizottság is kiemelte javaslatában, a csatlakozás is mutatja hazánk elkötelezettségét a korrupció elleni harcban.

Visszatér az Erasmus+ és a Horizont Európa

Az EU-s oktatási együttműködések is zátonyra futottak a jogállamisági kifogások miatt 2022-ben, miután az Európai Unió Tanácsa kizárta az uniós kötelezettségvállalásokból a magyar közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) intézményeit.

A mostani döntéssel ez a korlátozás is megszűnt, a szükséges együttműködési szerződések megkötése után a programok tavasszal újraindulhatnak.