Balogh Péter ezredes, a központ parancsnoka részletesen ismertette a szervezet működését és nélkülözhetetlen szerepét a Magyar Honvédség kötelékében. Vargha Tamás megismerhette a különböző oktatási és kiképzési termeket, így bepillantást nyerhetett többek között a Cyber Range feladatrendszerébe és a Harctéri Kameracsoport működésébe is.

Az immáron egy éve működő központ – amely várja a kibervédelem témája iránt érdeklődő, ahhoz értő és a hazája iránt elkötelezett fiatalok jelentkezését – kapcsán Vargha Tamás úgy fogalmazott, hogy a kibervédelem és a kiberműveletek mára konkrét hadszíntérnek tekinthetők, ennek megfelelően rendkívüli és pótolhatatlan a szentendrei szervezet létezése. A parlamenti államtitkár kijelentette: „hihetetlenül komoly teljesítmény és fejlesztés eredményeképpen lehetünk itt, ebben a központban, ahol nagyon magas színvonalú munka folyik. Köszönöm a lehetőséget, hogy megismerkedhettem ezzel a világgal és gratulálok parancsnok úrnak és munkatársainak, hogy ilyen fantasztikus központot hoztak létre.”

A honvedelem.hu-nak adott válaszában azt is aláhúzta, hogy a Magyar Honvédségnek hatalmas szüksége van és lesz az MH Kiber- és Információs Műveleti Központ képességére és tudására.

A Nemzeti Biztonsági Stratégia szerint a forradalmi technológiák fejlesztése stratégiai fontosságú kérdés. Hazánk biztonsága megkívánja, hogy a kulcsfontosságú területeken – mint például a kibervédelem, a mesterséges intelligencia, az autonóm rendszerek, a biotechnológia – kiemelt figyelmet fordítsunk a kutatás-fejlesztésre és annak védelmi összetevőjére.

(honvedelem.hu)