Farkas Sándor a Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt. évértékelő rendezvényén azt mondta, olyan magyar mezőgazdaságra van szükség, amely hatékony, biztonságos és hosszútávon tudja a magyar lakosságot és az exportot szolgálni. Ehhez az agrárium megkapja a szükséges politikai támogatást, a forrás is rendelkezésre áll, az, hogy sikerül-e élni a lehetőséggel, csak az ágazat szereplőin múlik - hangsúlyozta.

Az államtitkár közölte, a növénytermesztésnek komoly kihívásokkal kellett szembenéznie. Tavaly ősszel egy komoly csapadékhullám miatt késve tudták elvetni a kalászosokat, fejlődésüket a hektikus időjárás késleltette, a nyár pedig rendkívüli meleget és aszályt hozott. Az őszi kalászosokból 1,5 millió hektáron 8 millió tonnát tudtak a termelők betakarítani. Egymillió hektáron 6 millió tonna kukorica termett, ami 2 millióval kevesebb az átlagosnál. Napraforgóból 1,7 millió, szójából 164 ezer tonna termett, ami nem éri el azt a szintet, amire szüksége lenne a magyar állattenyésztésnek - ismertette a politikus.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Farkas Sándor kifejtette, mintegy 300 ezer család érdekelt a zöldség-gyümölcstermesztésben. A vidék megtartóképessége szempontjából elengedhetetlen e szektor fejlődése - tette hozzá. Az államtitkár rámutatott, a sertés- és baromfiágazat hosszú távú működőképessége érdekében kiemelkedő jelentőségű a fertőzőbetegségek elleni védekezés. Az agrárkormányzat 10,8 milliárd forinttal támogatta az érintett állattartó gazdákat. Ugyanakkor megkerülhetetlen a termelők felelőssége, hogy milyen lépéseket tesznek annak érdekében, hogy megvédjék állományukat a betegségek behurcolásától.

Noha 178 ezer hektáron rendelkeznek a gazdálkodók a szükséges vízjogi engedéllyel, a valóban öntözött terület nagysága alig haladja meg a 77 ezer hektárt. A termelésbiztonság javítása érdekében sürgős változásra van szükség. A kormány az adminisztratív akadályok elhárítása mellett segíti az öntözési közösségek megalakulását is, évente 25-28 ezer hektár öntözésbe vonását szeretné elérni, és ehhez támogatást is nyújt - mondta a politikus.

Viski József vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár kifejtette, a növekvő hazai társfinanszírozásnak köszönhetően a korábbinál több pályázó kaphat jóval nagyobb támogatást. A 2021-2022-es átmeneti időszakra 1100 milliárd forintnyi beruházási pályázatot hirdetett meg a kormányzat, melyre mintegy 20 ezren 1600 milliárd forintnyi igényt nyújtottak be - közölte. A helyettes államtitkár tudatta, a projektek sikeres végrehajtása érdekében a kormány tervezi, hogy a gazdálkodók az irreálisan emelkedő építőipari árak ellensúlyozása érdekében többlettámogatást kapjanak beruházásaikhoz.

(MTI)