Lázár János azt mondta: a magyar építészet napján nemcsak építészeket, hanem ország- és nemzetépítőket köszönthetünk. A tárcavezető szerint minden magyar építésznek arra kell vállalkoznia, hogy országot és hazát is építsen. "Ezt a szolgálatot szeretnénk ma megköszönni a díjak átadásával és ehhez a munkához kívánok mindannyiuknak még nagyon sok erőt" - hangsúlyozta. Lázár János elmondta: a kommunizmus utáni 20 év pangást követően az elmúlt 14 évben nagyot léptünk előre a nyugat-európai életminőséghez, de még sok munka, küzdelem és építeni való maradt hátra. A felzárkóztató munkában most már sokkal inkább az épített környezet minőségére kell a fókuszt helyezni, és ezt szolgálja az új építészeti törvény is - tette hozzá. "Zászlónkra tűztük három korszakalkotó magyar építész életművét: Lechner Ödön, Kós Károly és Makovecz keretezi azt a munkát, amely mentén szeretnék az országot újjáépíteni" - mutatott rá. A tárcavezető szerint ennek a három életműnek közös pontja az "illesztés képessége, nem csak a térbe és helybe, hanem Európába és a világba való beillesztés képessége". Lázár János azt mondta, hogy magyarnak lenni a 21. században nagy feladat, kihívás, felelősség és azok, akik alkotnak szembesülnek a legnehezebb feladattal, megértetni azt a világgal. "Lechner, Kós és Makovecz képes volt megragadni a haza és haladás felelősségét, képesek voltak összeegyeztetni a haza kötelességét és a haladás felelősségét" - mutatott rá. Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke szerint minden építés közügy, egy épület tervezésekor az építészek nem pusztán anyagból házat építenek, hanem embereknek teremtenek otthont, környezetet. A magyar építészet napján megemlékeznek Kós Károly építész, író, polihisztor életművéről és ráirányítják a figyelmet a kortárs pályaképekre és kiemelkedő művekre - tette hozzá. Az MMA elnöke beszélt arról is, hogy a hamarosan elkészülő Magyar Építészeti Központ és Múzeum az építészet fellegvára és a társművészetek fóruma lesz. A múzeum megvalósításával párhuzamosan az MMA feladata a hálózatépítés: össze kell kötni a működő építészeti kulturális központokat Magyarországon és a határon túl. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is arra emlékezetet, hogy december 16-án Kós Károly születésnapját is ünnepeljük. Az RMDSZ elnöke kivételes tehetségű embernek nevezte az építészt, aki a magyar kultúra, közösség és szellemiség "őrzőjeként is maradandót alkotott". Közösségépítő, nemzetépítő polihisztor volt, aki mindig a cselekvést választotta - méltatta Kós Károlyt Kelemen Hunor. A Kós Károly-életműdíjat, amellyel a Kárpát-medencei építészet hagyományainak megőrzésén és fejlődésén dolgozó szakemberek példamutató életművét díjazzák - idén Ferencz István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas építész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára vehette át. A régészeti örökségvédelem érdekében kimagasló, a feltáró és tudományos munkásságon túlmutató, széles körű régészeti szakmai tevékenység elismeréseként vehette át a Schönvisner István-díjat Hadházy Aba Gézáné Vaday Andrea. A műemlékvédelem területén végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként Forster Gyula-díjban részesült Bartos György József művészettörténész. Egyéni tájépítészeti alkotói, oktatói és szakpolitikai-szemléletformáló tevékenysége elismeréséül, életműdíjként Mőcsényi Mihály-díjat vehetett át Szikra Éva. A Pro Architectura elismerést idén A csend kolostora Oroszlány - Majkpusztán projektért Steffler István, Szloszjár György, Bőhm Gábor, a Vertfalú ház felújítása és bővítéséért Bordás Mónika, a Bazalt Iskola projekért a CAN Architects: Köninger Szilárd, Cseh András, Élő József, Tátrai Ádám, Németh Dávid kapta. A Normafa Síház rekonstrukciójáért és bővítéséért Szabó Levente és Bartha András Pro Architectura-díjban részesült. Az építészeti alkotói, oktatói tevékenység elismeréséül Ybl Miklós-díjat vehetett át Paulinyi Gergely, Király Zoltán és Fajcsák Dénes.

(MTI)