A program az Európai Szociális Alap Plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében valósul meg. Az Ifjúsági Garancia Plusz program három lábra - bértámogatás, albérleti és útiköltség hozzájárulás - épül. Az állam négy, illetve hat hónapig a munkabér 50 százalékát átvállalja a munkáltatótól.

Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a program keretében a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető. Hatvan kilométeres távolságon belül pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség támogatást biztosítanak.

A kormány tervei szerint a 200 milliárd forintos program 2024 és 2029 között mintegy 84 ezer fiatal munkához jutását segítheti. Ezen belül 60-70 ezren bértámogatásban és 25-30 ezren képzésben részesülhetnek.

Képünk illusztráció.

A regisztrált álláskeresők száma mintegy 240 ezer, ezen felül a passzív inaktívak száma eléri a 60 ezret, és a kormány ennek a csoportnak a munkaerőpiacra történő bevonását is támogatni kívánja. A tervek szerint az Ifjúsági Garancia Plusz programhoz hasonló támogatás indul a 30 év felettieket célozva.

(kormany.hu)