Egyetértettek abban, hogy a gyerekek jövője érdekében, már a kezdetektől a lehető legjobb orvosi ellátásban kell részesülniük. Ennek egyik elengedhetetlen feltétele a házi gyerekorvosok társadalmi és anyagi megbecsülése is. Horváth Ildikó megnyugtatta az alapellátásban dolgozókat, hogy a csoportpraxis fogalma nem függ össze a gazdasági önállóság elvesztésével, épp ellenkezőleg, ez azt erősíti, hogy az itt dolgozók klinikai szakterületen szerzett gyermekorvosi szakvizsgája a finanszírozásban is elismerésre kerül. A csoportpraxis kapcsán a háziorvosok arra is megnyugtató választ kaptak, hogy a többletfeladatok arányos többletfinanszírozással járnak majd. Az államtitkár a bérrendezés témakörében hangsúlyozta, hogy 2021. január 1-jétől az egészségügyi szolgálati jogviszony hatálya alá tartozó alkalmazott háziorvosok is az új bértábla szerint kapják fizetésüket, emellett az önálló praxisban dolgozók is hasonló nagyságrendű jövedelemnövekedésben részesülnek.


Az egyeztetésen szó esett a gyermek alapellátásban dolgozók utánpótlásának megoldási lehetőségeiről, valamint a gyermekkori prevenciós jógyakorlatokról is. Mindkét területen elindult a közös gondolkodás: a HGYE szakmai javaslatokat dolgoz ki, ami olyan jógyakorlatokon, tapasztalaton és szakmai evidenciákon alapul, amelyek a jövőben egy innovatív együttműködés alapjául szolgálhatnak.
Mindkét fél úgy állt fel a tárgyalóasztaltól, hogy a várható változások utat nyitnak a házi gyermekorvosi ellátás hosszú távú stabilitása, megerősödése, és ezzel a gyerekek még magasabb szintű ellátása előtt.