Kormányablakot és rendőrőrsöt adták át Miskolcon

Fotó: BVKH
Kormányablakot és rendőrőrsöt adták át Miskolcon

Mintegy 224 millió forintból alakítottak ki kormányablakot és rendőrőrsöt Miskolc nyugati városrészében, a több mint hatvanezer ember ügyintézését megkönnyítő és közbiztonságát szolgáló beruházást kedden adták át a borsodi vármegyeszékhelyen.

Forrás: MTI

2026. 03. 04.

Az újgyőri főtéren kialakított épület avatásán Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter hangsúlyozta: az ingatlanban - amelynek földszintjén a kormányablak, emeletén pedig a rendőrőrs kapott helyet - az állam két nagyon fontos arca szolgáltatása jelenik meg.

Mind a kettő ugyanazt célozza, az állampolgár védelmét, életének biztonságosabbá, gördülékenyebbé és könnyebbé tételét - fogalmazott a miniszter.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az ünnepségen arról beszélt: a kormány tizenhat év alatt nemcsak a rendőrség költségvetését, hanem létszámát is növelte. Szavai szerint a 10 ezer lakosra jutó rendőrök száma "érezhető léptékben", 336-ról 379-re emelkedett Magyarországon.

Munkájukhoz megfelelő jogi felhatalmazás és jó munkakörülmények is kellenek, ezért országszerte több új rendőrőrsöt építettünk, számtalan rendőrségi épületet pedig felújítottunk - hangoztatta az államtitkár, hozzátéve, ennek keretében a vasgyári rendőrőrs is új, méltó helyre került Miskolcon.

Kifejtette: a rendőrségi munka eredményesebb, mint tíz vagy húsz évvel korábban, tizenöt év alatt felére csökkent a bűncselekmények száma Magyarországon, emellett sokkal kevesebb a közúti baleset és meg tudták védeni a mindennapokban is az embereknek a biztonságát.

A tavaly márciusban elindított drogkereskedőkkel szembeni hajtóvadászat eredményeként 10 ezer eljárást indítottunk, 500-an kerültek előzetes letartóztatásba, 632 elfogás történt, 43 razzia és több mint 2 milliárd forint értékű, drogkereskedőktől lefoglalt vagyon - sorolta Rétvári Bence, hozzátéve, az ehhez a bűncselekményhez kapcsolódó kis értékű lopások, besurranó tolvajoknak száma egyaránt csökkent az elmúlt egy évben.

Az államtitkár hangsúlyozta: egy nemzetközi rendkívüli esemény esetén, mint most az iráni háború, az emberek a rendőröktől várják a fokozott biztonságot, ezért erősítette meg a kormány a rendőrségek védelmét.

Fokozott a rendőri jelenlét a reptéren, Budapest bevezető útjain, a kritikusabb nagykövetségeken, a schengeni belső és külső határokon, valamint rendszeresebbek és sűrűbbek a járőrözések a közterületeken, mint korábban - hangoztatta.

Hollósy András miniszteri biztos, Miskolc alpolgármestere, a térség a terület országgyűlési képviselőjelöltje az eseményen kiemelte: a beruházással nemcsak a miskolciak szubjektív biztonságérzetét erősítik, hanem Miskolc nyugati városrészében élő több mint 60 ezer ember tud egyszerűbben és könnyen ügyet intézni a tizenkét állomással rendelkező kormányablakban.

Alakszai Zoltán vármegyei főispán elmondta: a 224 millió forintból, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, illetve Miskolc önkormányzatának pénzügyi támogatásával, a korábbi posta épületének rekonstrukciójával megvalósított fejlesztéssel - területileg már arányosabban elosztva és sokkal kiszámíthatóbb módon - továbbra is négy kormányablak működik a vármegyeszékhelyen.

Az eseményen részt vett Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP) polgármester.