A kormány továbbra is elkötelezett az egyensúlyi mutatók javítása mellett, miközben a gazdaságot fenntartható növekedési pályára állítja. 

November végéig az államháztartás központi alrendszere 3 284,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 3 257,5 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 200,0 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 226,8 milliárd forintos hiányt mutattak. Novemberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 233,8 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 586,7 milliárd forintos deficittel.
A kamatkiadásokra fordított kifizetések összege november végéig 3 412,7 milliárd forint volt, amely 798,1 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésnél. Lényeges körülmény, hogy bár a forintpiaci kamatok már 2023-ban elkezdtek csökkenni, a pénzforgalmi kamatkiadásban ez a csökkenés csak késleltetve jelentkezik. Az eredményszemléletű kamatkiadás jövőre érdemben mérséklődni fog.
Továbbra is meghaladják az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 5 727,7 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 2 434,3 milliárd forintot fordított a kormány november végéig.
A kormány elkötelezett a hiány mértékének további csökkentésében: az idei évre tervezett 4,5% után jövőre 3,7%-kal, 2026-ban pedig 3% alatti deficittel számol.

 

(Pénzügyminisztérium)