A második helyezést a spanyol Gorka Plada és Rozsonits Ildikó megosztva nyerte el, fejenként 8 ezer euró a jutalmuk, míg a 8 ezer eurós harmadik díjat az orosz Anasztaszija Kljucsereva érdemelte ki a nemzetközi zsűri döntése alapján - közölte a Zeneakadémia az MTI-vel. A testület különdíjakat is odaítélt: a legjobb Bartók-interpretációért járó, 4000 eurós elismerést és a verseny repertoárján szereplő, a tavalyi zeneszerző fordulóban díjazott kortárs művek legjobb előadásáért járó, 2000 eurós jutalmat is Kim Dzsonghvan nyerte el. A közönségdíjat, amely 1500 euróval jár, Rozsonits Ildikónak ítélte a döntőn résztvevő hallgatóság. A verseny partnereinek felajánlásai révén számos további különdíjat is átadtak. Kim Dzsonghvan koncertmeghívást kapott a Zeneakadémiától, a Szegedi és a Miskolci Szimfonikusoktól, valamint a Magyar Rádió Művészeti Együtteseitől. Rozsonits Ildikó a Papageno médiacsomagját kapta, valamint fellépési lehetőséget a Müpától, a Nemzeti Filharmonikusoktól és a Filharmónia Magyarországtól, Anasztaszija Kljucsereva pedig meghívást kapott a Savaria Szimfonikus Zenekartól. A szóló döntőig jutott Pellet Sebestyén a Fidelio Fortissimo díját, amely médiamegjelenést jelent és a Bartók Emlékháztól, valamint a MÁV Zenekartól koncertfelkérést vehetett át. A Zeneakadémia Nagytermében vasárnap megtartott döntőben Anasztaszija Kljucsereva Bartók 3. zongoraversenyét, Gorka Plada és Jeonghwan Kim a 2-at, Rozsonits Ildikó pedig Beethoven 5. (Esz-dúr) concertóját játszotta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével, Dubóczky Gergely vezényletével, miután az eredetileg felkért Kovács János karmester betegsége miatt lemondani kényszerült a részvételt - írják. A magyar állam támogatásával rendezett megmérettetés fővédnöke Sulyok Tamás köztársasági elnök, védnökei pedig Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, valamint Vásáry Tamás zongoraművész-karmester voltak. A márkatulajdonos Yamaha Corporation a verseny támogatójaként és a sokéves együttműködés részeként felajánlott a Zeneakadémiának kétévi használatra egy 100 millió forint értékű, Bösendorfer 280VC típusú, a bécsi manufaktúrából frissen kikerült koncertzongorát, amely a pénteki szóló döntőben is megszólalt. Ez a következő időszakban a Nagyterem egyik választható hangszere lesz, így az itt fellépő művészek mellett diákok is játszhatnak rajta - írják a közleményben. Mint idézik, a díjkiosztón Farkas Gábor zongoraművész, a Zeneakadémia rektora és tanszékvezetője, a nemzetközi zsűri tagja elmondta: házigazdaként örömmel tölti el, hogy 19 országból jelentkeztek a versenyre. Arról is beszélt, hogy a Zeneakadémia a nemzetközi élvonalban van, a QS egyetemi rangsor zenei kategóriájának 12. helyén áll a világ felsőoktatási intézményei között.

Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár szavait is idézik, aki beszédében úgy fogalmazott: ez a rendezvény túlmutat a zenei kiválóságon, többek közt az alkotói folyamat és a zene közösségformáló erejének esszenciája. A zsűri elnöke, Yoheved Kaplinsky, a New York-i The Juilliard School zongora tanszékének vezetője és előkészítő tagozatának művészeti igazgatója mellett Özgür Ajdün, török-amerikai zongoraművész, a Berlini Művészeti Egyetem tanára, Pavel Gililov ukrán-német zongoraművész, a salzburgi Mozarteum tanára, a bonni Telekom Beethoven Verseny alapítója-művészeti vezetője, Csö Tang kínai zongoraművész, a Sanghaji Konzervatórium professzora és dékánhelyettese volt tagja a testületnek, amelynek munkájában magyar részről Farkas Gábor mellett Dráfi Kálmán zongoraművész, a Zeneakadémia professzora, Fekete Gyula zeneszerző, a Zeneakadémia rektorhelyettese és tanszékvezetője, valamint Ránki Dezső zongoraművész vett részt. A kötelező repertoárban Bartók legfontosabb zongorára írt darabjain van a hangsúly, amelyek minden fordulóban szerepelnek, de a versenyzőknek be kellett mutatniuk tudásukat Liszt, Kodály, Dohnányi, Scarlatti, Ravel, Debussy, Szkrjabin, Prokofjev és Sztravinszkij alkotásainak megszólaltatásával is. A Bartók Verseny egyik különlegessége, hogy a zeneszerzés verseny díjazott művei is szerepelnek a hangszeresek kötelező repertoárjában, ezúttal a 2024-es zeneszerzés forduló két darabja: Lee Hanuri alkotása, a Vertigineux (Szédülő) és Papp Mátyás kompozíciója, a Kirakós. Az idei versenyre 55 fiatal tehetség jelentkezett. A beérkezett videók alapján az intézmény oktatóiból álló előzsűri választotta ki az élő fordulókba továbbjutókat, és végül 21 zongorista állt pódiumra. Az eseményhez kapcsolódva a Zeneakadémia Zenetudományi Tanszékének Közép-európai Zenetörténeti Kutatócsoportja megszervezte második nemzetközi konferenciáját.

A Zeneakadémia Bartók Világversenye 2017-ben indult. Hatéves ciklusokban valósul meg, Bartók életművének legjellemzőbb elemeire: a zongorára, a hegedűre, a vonósnégyesre és a zeneszerzésre épülve teljesedik ki. Az egyes hangszeres versenyeket a páratlan években rendezik, a köztes, páros években pedig zeneszerzői verseny zajlik.

(MTI)