"Célunk, hogy Neumann méltó örököseiként 2030-ra Magyarországot Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő tudásközpontjává tegyük, ezért kiemelt figyelmet fordítunk egyetemeinkre és az új lehetőségek felkarolására" - fogalmazott az államtitkár a 120 éve született világhírű matematikus egykori középiskolájában, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban rendezett eseményen.
"Mára eljutottunk oda, hogy az Európai Unió azon tagállamai közé tartozunk, amelyek a legintenzívebben támogatják az egyetemek működőképességét és innovációját"
- jegyezte meg Hankó Balázs. Példaként említette, hogy a megújult struktúrában működő egyetemek finanszírozását 2,5-szeresére emelték, emellett, mint mondta, jelenleg is dolgoznak azon, hogy az egyetemek fejlesztési igényeit kielégítsék. Az államtitkár szavai szerint az intézmények szerkezete is alkalmasabbá vált az újítások befogadására: az új kutatóközpontban az egyetemek saját projektjeik mellett ipari partnerek számára is kutatási és gyártási lehetőséget biztosítanak.
"Azt kívánjuk, hogy a jövő Neumann Jánosai magyar egyetemeken bontakoztathassák ki tehetségüket, ezért célul tűztük ki, hogy a felsőoktatásban a matematikai, természettudományi, mérnöki és informatikai (MTMI) területek részaránya 2030-ig érje el az 50 százalékot, minden második hallgató MTMI-képzést válasszon"
- közölte az államtitkár. Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára Neumann Jánosról szólva kiemelte a tudós géniusz fantasztikus tudását, amely még ma is hatással van ránk. Mint mondta, számos olyan tudományos eredmény felfedezése fűződik Neumann nevéhez, amely még ma is kiindulópontot jelent egyebek mellett a matematika, az ipar és a technológia különböző területein. Világraszóló eredményeit alkalmazzák egyebek mellett a játékelméletben, a stratégiai előrejelzések területén, a közgazdaságtanban és a számítógép-tudományban. Kiemelte, hogy a Neumann-emlékév egyik kiemelt eseménye a Nemzetközi Informatikai Olimpia lesz Szegeden, amelyet 20 év után rendeznek meg ismét Magyarországon.
Gál András Levente, a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője is köszöntötte a vendégeket. Elmondta, hogy Neumann János születésének 120. évfordulójára ünnepélyes eseménysorozatot rendeznek 2023-ban ezzel tisztelegve a magyar géniusz előtt. A programsorozattal elsődleges céljuk a tudományos közösség bevonása mellett a fiatal korosztály megszólítása, a tehetséggondozás, és Neumann János máig ható és szerteágazó munkásságának megismertetése.