A helyettes államtitkár beszédében kifejtette, hogy a 2023-as évben a vizes élőhelyek rekonstrukciója adja a világnap központi témáját. A kérdés rendkívül aktuális, hiszen 2022 decemberében Montrealban a Biodiverzitás Egyezmény részes feleinek találkozóján elfogadták a globális biodiverzitás-megőrzési keretstratégiát, amely ambiciózus célkitűzéseket fogalmaz meg az élőhelyek helyreállítása tekintetében – folytatta Balczó Bertalan.

A helyettes államtitkár kiemelte a Ramsari Egyezmény jelentőségét, amely nemcsak az egyik legnagyobb múltú, hanem az egyik legdinamikusabban fejlődő államközi természetvédelmi megállapodás. Az egyezményhez már 172 ország csatlakozott, és világszerte mintegy 2,4 millió négyzetkilométer kiterjedéssel, 2471 ramsari területet tartunk nyilván – fűzte hozzá.

Fotó: Vermes Tibor

Balczó Bertalan hangsúlyozta, hogy az élőhelyek rekonstrukciójának feladata nemcsak Európa és világszinten, de hazánkban is kiemelt figyelmet kap. Az elmúlt 12 évben a különböző operatív programokban kifejezetten természetvédelmi célra felhasznált források összege 90 milliárd forint, amelyből több mint 460 egyedi beruházást valósítottak meg a hazai nemzeti park igazgatóságok, ezáltal pedig mintegy 300 ezer hektáron javult a környezet állapota. Ezen projektek több mint fele élőhely-rekonstrukciót célzott, ahogy a 2014-ben indult és 2023-ban záruló pénzügyi időszak eddig felhasznált forrásainak nagy része is, többek között a Hanság, a Tihanyi Belső-tó, a Kardoskúti Fehér-tó, illetve a Duna és a Tisza mellékágai területén – emelte ki a helyettes államtitkár.

 

Fotó: Vermes Tibor

Balczó Bertalan beszámolt arról is, hogy több évnyi szakmai előkészítés és egyeztetés eredményeként tavaly decemberben az Európai Bizottság elfogadta a KEHOP Plusz programot, amely lehetőséget biztosít majd a korábban megkezdett hazai természetvédelmi fejlesztési irányok folytatására.

Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a rendezvényen elmondott beszédében nyomatékosította, hogy az igazgatóság munkájának is rendkívüli részét teszi ki a vizes élőhelyek védelme, különböző operatív forrásokból pedig számos vizes élőhely-rekonstrukciós projektet valósítottak meg a nemzeti park munkatársai.

 

(AM sajtóiroda)