A miniszterelnöki biztos felhívta a figyelmet arra, hogy ha magyar sajátosságokról beszélünk, akkor az nem történhet meg a külhoni értékek felsorolása nélkül. A hungarikumok és a nemzeti értékek az elcsatolt nemzetrészekkel való kapcsolattartás egyik formájává, a határon átnyúló békés nemzetegyesítés egyik eszközévé váltak.
V. Németh Zsolt kitért arra is, hogy a vármegyei értéktárak a helyi települési elemekből építkeznek. A magyar értékek egyfajta büszkeségforrást jelentenek egy-egy kis településnek. Hangsúlyozta, hogy az ágazati értéktáraknak fontos szerepük van az egyes szakterületek népszerűsítésében és nem csupán szükséges megállók a hungarikumok felé vezető úton.
A rendezvényen Nagy István agrárminiszter videóüzenetében kiemelte, hogy éppen tizenegy éve fogadta el az Országgyűlés a hungarikum törvényt, amelyet 2015-ben úgy módosítottak, hogy a külhoni magyarság képviselői is bekapcsolódhassanak a kezdeményezésbe. A hungarikum mozgalom ma már a magyar életmódot is védő, a multikulturalizmus hatásainak mérséklésére szolgáló eszköz is lehet - tette hozzá.