A pénzügyi tudatosságot és vállalkozói kompetenciákat fejlesztő programsorozatba csaknem 1000 iskola közel 170 ezer diákja 450 önkéntes közreműködésével kapcsolódik be idén országszerte. Hazánk 2015-ben alapítóként csatlakozott az European Money Week, Európa-szerte mintegy 30 országban egy időben zajló kezdeményezéséhez. Emellett több éve kiemelt résztvevői vagyunk az OECD/INFE által szervezett Global Money Week világszintű programjának is. A magyar PÉNZ7 2022. március 7-11. között zajlik. 

Fotó: Pénzügyminisztérium

A PÉNZ7 együttműködő szakmai partnerei – az Emberi Erőforrások Minisztériuma projektvezetésével az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány – küldetésüknek tekintik a jövő nemzedék pénzügyi-gazdasági nevelését, vállalkozói hajlandóságának formálását, a mindennapokban előforduló pénzügyi helyzetek tudatos kezelését. Akár osztályfőnöki vagy életvitel-, matematika-, történelemórán, élményalapú tananyagok segítségével, interaktív módon sajátíthatják el a diákok a pénzügyi és gazdálkodási alapfogalmakat. A pénzügyi döntéseket megkönnyítő, négy korosztály számára készült, digitális környezetben is megvalósítható, modern anyagokat idén is a Pénziránytű Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország szakemberei fejlesztették.

Fotó: Pénzügyminisztérium

Alapelv, hogy a tanórák kereskedelmi márka megjelenése nélkül valósulnak meg. A felkészülés megkönnyítésére a korábbi tanévek minden tananyaga (mintavideók, e-learning tananyagok és a webináriumok is) elérhető a www.penz7.hu honlapon. A PÉNZ7 a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó kormányzati stratégia része, valamint kapcsolódik a 2030-ig szóló kkv-stratégia végrehajtásához is azáltal, hogy népszerűsíti a vállalkozói életformát és fejleszti a vállalkozói szemléletű oktatást.

A témahét részletes programja a www.penz7.hu oldalon található.

(Pénzügyminisztérium)