Ez alól kivételt képeznek a korábbi miniszteri utasítás alapján mentesítést kapott intézmények.

A miniszter 2020. november 10-től rendelte el a halasztható beavatkozások – ideértve az egynapos sebészetet is – felfüggesztését. Természetesen kivételt képeznek azok a sürgősségi ellátások, amelyek elvégzése nélkül a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne. Továbbra is el kell végezni valamennyi onkológiai ellátást, és a szervezett onkológiai szűrővizsgálatokat, a szakmai kollégium ajánlása szerinti kardiológiai ellátásokat, valamint biztosítani kell az asszisztált reprodukciós eljárások zavartalan működését is. Továbbá transzplantációt is lehet végezni a járványügyi óvintézkedések szigorú betartása mellett.

A miniszteri utasítás szerint valamennyi közfinanszírozott, aktív fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi intézmény – kivéve a korábban mentesítést kapott intézmények – köteles ellátni a középsúlyos és súlyos, igazolt COVID-fertőzött, valamint gyanús betegeket. Ennek érdekében az érintett intézmények 2020. november 9-től kötelesek elkülöníteni a COVID-betegek ellátására az összes NEAK finanszírozott ágyszámuk 40%-át.

Az összes NEAK finanszírozott ágyszámuk 7%-át pedig lélegeztetésre alkalmas ágyként kötelesek a COVID-fertőzött betegek ellátására biztosítani. A pontos ágyszámok intézményenként az EESZT-ben kerülnek rögzítésre.

A miniszteri utasítás meghatározza azt is, hogy mely szolgáltatók kötelesek ellátni a COVID-beteg gyermekeket, valamint PIC ellátást igénylőket, illetve a művesekezelésre szoruló szoros kontaktnak számító, gyanús vagy fertőzött betegeket. Az utasítás pontosan meghatározza azt is, hogy mit kell tenniük a fekvőbeteg intézeteknek koronavírus-fertőzés gyanúja esetén. Ekkor a beteget megfelelően izolálják és antigén gyorstesztet végeznek. Amennyiben a gyorsteszt eredménye pozitív, a beteg az igazolt betegekkel közös szobába helyezhető. Negatív gyorsteszt eredmény esetén PCR-mintavétel is szükséges.

 

A COVID-gyanús és igazolt betegek betegútját az Országos Mentőszolgálat koordinálja. Igazolt COVID-fertőzött tünet- és panaszmentes, illetve enyhe és mérsékelt tünetekkel bíró betegek otthonukban maradnak, illetve otthonukba bocsájthatók. Esetükben javasolt a napi háziorvosi konzultáció.

(EMMI)