A nagysikerű kezdeményezés elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését, valamint támogatja a munkahelyek megőrzését és hozzájárul a foglalkoztatottság további növeléséhez is. A kormány ezzel is erősíti a kis- és középvállalkozások szerepét, amelyek a hazai cégek 99 százalékát teszik ki, és a munkavállalók 72 százalékának biztosítanak megélhetést.

Az idén 10. alkalommal meghirdetésre kerülő „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázat felhívja rá a figyelmet, hogy a vállalatok hosszú távú érdekeit szolgálja, ha munkavállalóikat megbecsüléssel illetik és legfőbb erőforrásként kezelik, hiszen ez jelentősen hozzájárul a munkavállalói elégedettség és lojalitás növeléséhez a szervezeten belül.

A szervezetek pályázhatnak – többek között – a munka-magánélet közti egyensúly, közösségépítés, csapatépítés, képzés, kompetenciafejlesztés, egészségmegőrzés, tehetséggondozás, munkahelyi környezet, társadalmi szerepvállalás terén, továbbá minden olyan tevékenységgel, amelyek egyértelműen felelős foglalkoztatási célt valósítanak meg. A díjra idén is 5 kategóriában pályázhatnak a vállalkozások: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és az egyéb gazdálkodó szervezeteknek is.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is több szakmai különdíj kerül átadásra. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2025. évben is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. Újdonságként 2025-ben első alkalommal hirdetik meg a „Megújulás és innováció” különdíjat azon kis- és középvállalkozások számára, amelyek példamutató módon alkalmaznak digitális technológiákat és innovatív megoldásokat a fenntarthatóság és növekedés érdekében. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara idén is „A Főváros Felelős Foglalkoztatója” különdíjat ajánlja fel a legkiemelkedőbb budapesti székhellyel rendelkező pályázónak.

A pályázat benyújtási határideje 2025. június 30. (hétfő) 16:00 óra. A részletes pályázati felhívás és további információk az OFA Nonprofit Kft. hivatalos honlapján érhetők el.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)