„Július elsejétől munkába állhatnak az idei Nyári diákmunka programra jelentkező fiatalok, akik így a turizmus-vendéglátásban is hozzájárulhatnak a sikeres újrainduláshoz” – emlékeztetett Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese hozzátette: a kormány 3 milliárd forintos keretösszegű programjával 16-25 év közötti, nappali képzésben tanuló középiskolásokat, egyetemistákat juttat szünidős álláshoz.

A diákok a programnak köszönhetően vagy önkormányzati, vagy a mezőgazdaság, a turizmus-vendéglátás területén folytatott nyári munkára jelentkezhetnek, legfeljebb két hónapra. A helyhatóságoknál maximum napi 6, a vállalkozásoknál akár napi 8 órában dolgozhatnak majd. Az önkormányzati munkáltató a teljes munkabért megkapja bértámogatásként. A cégek számára a munkabér összegének háromnegyedét téríti meg a kormány.

Schanda Tamás kiemelte: a diákmunka a fiatalok és foglalkoztatóik szempontjából is nagyon hasznos lehetőség. A tanulóknak, hallgatóknak a korai munkatapasztalat megszerzése mellett tisztességes jövedelmet biztosít. A cégek a mezőgazdasági idénymunkák miatt és az idegenforgalmi főszezonban megsokasodó feladatokhoz vehetnek így igénybe állandó munkatársaik mellett külső segéderőt. A miniszterhelyettes hozzátette: a kormány 2013 óta 210 ezer fiatal nyári munkavégzését támogatta összesen mintegy 20 milliárd forinttal. A Vállalkozások munkaerő támogatása programban pedig idén már több mint hatezer 25 év alatti álláskereső elhelyezkedéséhez járult hozzá több mint 3 milliárd forinttal. 

Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke elmondta: „Magyarország a munka alapú társadalom stabil pillérein nyugszik, aminek a megerősítése az elmúlt évtized kormányzásának köszönhető. Ahogy vége a tanévnek, és jön a nyár, nagyon sok fiatal szeretné hasznosan eltölteni a szünidejét, munkatapasztalattal gazdagodni. A nyári diákmunka program ebben óriási segítséget nyújt, hiszen a kormányzati bértámogatásnak köszönhetően még inkább „megéri” őket foglalkoztatni. A kezdeményezés a korábbi években a tagjaink szerint is nagy sikert aratott, ezért a Fidelitas részéről javasoltuk a kormánynak, hogy fontolja meg annak ismételt elindítását. Emellett szól a diákok önálló jövedelemhez jutásán túl az is, hogy az így megszerzett gyakorlat megkönnyíti későbbi elhelyezkedésüket. A program elindításával a kormány ismét bizonyította, hogy a fiatalok mindenben számíthatnak rá!”

A program részletei a munka.hu oldalon érhetők el. A diákok június 15-e óta regisztrálhatnak a járási vagy fővárosi kerületi hivataloknál. 

 

(ITM)