Az esemény megnyitóján Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára arról beszélt, az alma országos termőterületének hetven százaléka található Szabolcs-Szatmár-Beregben és a mintegy 5500 almatermelőből körülbelül ugyanilyen arányban megyebeliek. Emlékeztetett, ez az év almatermesztés szempontjából sem tekinthető egyszerűnek, az energiaárak, az inputanyagok emelkedése és a nyári aszály próbára tette a hazai gyümölcstermelőket.

Fotó: Vermes Tibor

A legutóbbi pályázati kiírás során mintegy kilencszáz hektár almaültetvényre kaptak valamilyen mértékű támogatást a gazdák - mondta el az államtitkár, hangsúlyozva, ilyen nehéz helyzetben továbbra is szükség van összefogásra és közös gondolkodásra a jövő évi jó termés érdekében.

Fotó: Vermes Tibor

Román István kormánymegbízott a szervező megyei kormányhivatal képviseletében elmondta, a tavalyi eseményen azt kérték a résztvevőktől, hogy legyenek az almának egyfajta nagykövetei és ez meg is valósult. Részben ennek köszönhetően a szabolcsi alma bekerült a megyei értéktárba, ami "előszobája" a hungarikummá válásnak, valamint elhárult minden akadály azelőtt, hogy ez a gyümölcs földrajzi eredetvédelem alá kerüljön - tette hozzá a kormánymegbízott.

Fotó: Vermes Tibor

Kitörési lehetősége van a szabolcsi almának a közeli Újfehértón épülő szabolcsi almacentrum révén, a 9 ezer tonnás kapacitású tároló- és feldolgozóüzem a kormány és az Európai Unió támogatásával jövőre készül el - közölte Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője.

(MTI)