A pénzügyminiszter kiemelte: ma fejet hajtunk azok előtt, akik bátorságukkal és önfeláldozásukkal világtörténelmet írtak 1956-ban.

Azt a tudatot, hogy nekünk is jogunk van szabad nemzetként élni, jogunk van múltunkhoz és jogunk van ahhoz is, hogy magunk alakítsuk jövőnket, már soha többé nem lehetett elvenni sem megtorlással, sem kedvezményekkel – emlékeztetett Varga Mihály az 1956. októberi eseményekre. 

Fotó: PM

Mint mondta: múltunk örökül hagyta ránk feladatainkat, hogy vegyük ismét birtokba történelmünket, hogy a magunk módján építsünk független országot, hogy megvédjük mindazt, amit elértünk. A magyar kormány meggyőződése, hogy akkor tud megfelelni ezeknek a feladatoknak, ha ragaszkodik a magyarság, a magyar emberek érdekeinek szolgálatához. A történelem menetét megváltoztató tettekre ritkán nyílik lehetőség, de dolgozni, a ránk szabott munkát becsülettel elvégezni, tenni közösségünkért, az sem kis feladat – tette hozzá.

Fotó: PM

Varga Mihály a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adott át Balogh Beátának, Kaposvár megyei jogú város polgármesteri hivatala gazdasági igazgatójának. 

Fotó: PM

Magyar Gazdaságért díjat kapott Almási Sándor, az Almási Ipari és Kereskedelmi Kft., ügyvezetője, Barabás Tamás, a ProjectMine Kft. tulajdonosa, Hodász István Balázs, az EGIS Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója, a VOSZ társelnöke, Rudas János Mihály, a HMP Logic Informatikai és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője, Tölg-Molnár Beáta Éva, a Taxhelp Tanácsadó és Üzletviteli Szolgáltató Kft. ügyvezetője, Fáskerti László, az „F & O” Komplett Építőipari Kft. ügyvezetője, Fekete Tibor, a COOP Szolnok Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója, Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára, Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Zuggó Nikolett, a Fókusz Gimnázium oktatásvezetője, illetve Polay József, a WIPO FUTURE Üzletviteli és Tanácsadó Kft., ügyvezetője.

Fotó: PM
(Pénzügyminisztérium)