Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár a döntés kapcsán kiemelte, hogy "a jóváhagyással az utolsó akadály is elhárult a Dunaferr sikeres értékesítése és jövője elől". Hozzátette, hogy a Dunaferr a korábbi külföldi menedzsment felelőtlensége és az elhibázott szankciók miatt vált fizetésképtelenné. A gyár működése ellehetetlenült, ezzel több ezer dolgozó munkája, így több ezer család megélhetése került veszélybe. Az üzem ráadásul olyan rossz állapotban volt, ahonnan sikeres talpra állásra hazánkban eddig még nem volt példa.

    Hangsúlyozta, hogy "még sok a teendő, azonban a gyár a tavalyi reménytelennek tűnő helyzetéből megmenekült és biztató jövő előtt áll. Az üzem és a munkahelyek megmentése érdekében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, ahogy eddig is, úgy a jövőben is aktív szerepet vállal majd."

    A Dunaferr a magyar ipar kiemelt szereplője, az acélipar pedig stratégiai ágazat. Ebből fakadóan bizakodásra ad okot, hogy a Liberty Steel szeptember 20-án jelentette be, hogy stratégiai céljuk a zöld átállás, amely az ágazat versenyképes és fenntartható jövőjét jelenti.

(Gazdaságfejlesztési Minisztérium)