2024-ben is küldhetők jelölések a Balázs János-díjra, amelyet 2019-ben azért alapított a Belügyminisztérium, hogy elismerjék azokat, akik a hátrányos helyzetű emberek és közösségek társadalmi felzárkózását, oktatását, társadalmi beilleszkedését segítik, illetve akik a roma identitás és kultúra megőrzéséért, gyarapításáért munkálkodnak.

A Balázs János díjból évente legfeljebb három adományozható magánszemélyeknek, illetve egyházi vagy civil szervezeteknek. Jelöléseket küldhet civil szervezet, illetve jelölhet az önkormányzat arra feljogosított testülete vagy vezetője, valamint a belügyi szervek vezetői.

A díj Balázs János festőművész és költőről kapta a nevét, tekintettel az élete folyamán végzett munkásságára.

A jelöléseket 2024. március 8-ig várják az elismeres.gondoskodaspolitika@bm.gov.hu email címre. 

A jelölésre szolgáló nyomtatvány itt elérhető. 

(Belügyminisztérium)