A szakképzési rendszer 2020-as átalakítása során a kormány kiemelt figyelmet fordított a gyakorlatorientált tematikára való áttérésre és az oktatók megbecsülésére. Az azóta megvalósult béremelések eredményeképpen Magyarország a szakképzés terén kiemelkedő pozíciót ért el. A 2020-as átalakítás óta negyedszer növekszik jelentősen a szakképzésben dolgozó oktatók bére, így az oktatók fizetése 2025-re a 2020-as szint 2,5-szeresére nő.

Képünk illusztráció.

Ez a mostani bérfejlesztés, hasonlóan az előzőekhez, nem uniós, hanem hazai költségvetési forrásból valósul meg, és minden szakképző intézményre érvényes, függetlenül attól, hogy állami, egyházi vagy egyetemi fenntartású. Az oktatók bére eszerint legalább 705 ezer forint, jellemzően 800-950 ezer forint lesz.

A béremelésekkel a kormány egyértelműen kifejezi az oktatók iránti megbecsülését, tovább erősítve a magyar szakképzést.

(kormany.hu)