A szakképzési rendszer 2020-as átalakítása során a Kormány kiemelt figyelmet fordított a gyakorlat-orientált tematikára való áttérésre és az oktatók megbecsülésére. Az azóta megvalósult béremelések eredményeképp Magyarország a szakképzés terén kiemelkedő pozíciót ért el. A 2020-as átalakítás óta negyedszer növekednek jelentősen a szakképzésben dolgozó oktatók bérei, így az oktatók fizetése 2025-re a 2020-as szint 2,5-szeresére nő. Ez a mostani bérfejlesztés hasonlóan az előzőekhez nem uniós, hanem hazai költségvetési forrásból valósul meg, és minden szakképző intézményre érvényes, függetlenül attól, hogy állami, egyházi vagy egyetemi fenntartású. Az oktatók bére eszerint legalább 705 ezer forint, de jellemzően 800-950 ezer forint lesz.

"2020-ban, amikor a Kormány nekivágott a szakképzés átalakításnak, abban gondolkodott, hogy ehhez három alapelem kell: a motivált oktató, a motivált diák, és az inspiráló tanulási környezet. A béremelésekkel a Kormány egyértelműen kifejezi az oktatók iránti megbecsülését, tovább erősítve a magyar szakképzést" - mondta Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár.

(KIM)