Varga Mihály kijelentette: nem készülnek arra, hogy új adókat vezessenek be. Felidézte, hogy már bejelentették három adó, a légiforgalmi, a gyógyszergyártói és a távközlési extraprofit adó kivezetését. Szeretnék folytatni ezt a sort - tette hozzá. A pénzügyminiszter ismertette, hogy a kormány jövőre 8,6 százalékos bruttó bérnövekedéssel számol. Kitért arra, hogy a gazdasági növekedést segíti a kiskereskedelmi forgalom 2025-re várt 4-4,5 százalékos emelkedése. Varga Mihály a gazdasági növekedés fontos feltételének nevezte a költségvetés elsődleges egyenlegének javulását. Elmondta: jövőre már jelentősen csökkennek a költségvetés kamatkiadásai, a GDP 4,9 százalékáról 3,8 százalékra. Az államháztartási hiány csökkentése érdekében a kormány olyan pályát határozott meg, amely a következő években a GDP 3 százaléka alá viszi a hiányt, a várakozások szerint a mutató idén 4,5 százalékos, jövőre 3,7 százalékos, 2026-ban pedig 2,9 százalékos lesz - jelezte. A pénzügyminiszter ismertette: a magyar adósságfinanszírozás arra törekszik, hogy a finanszírozásban az intézményi befektetők 50 százalékot, a lakosságiak 25 százalékot érjenek el, a külső kitettség pedig ne haladja meg a 25 százalékot. A hiány finanszírozásában felértékelődnek a lakossági megtakarítások, amelyek elérték a 21 százalékot, a devizakitettség pedig a 2010-es 53 százalékról 29 százalék alá csökkent - hívta fel a figyelmet. A miniszter kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban a fogyasztás csökkent, a növekvő lakossági megtakarítások ugyanakkor megalapozzák azt, hogy a következő években a fogyasztás, a beruházások és a hitelfelvétel is megindulhasson. A jövő évi kilátásokról Varga Mihály elmondta: a hitelminősítők és nemzetközi intézmények jelzései szerint az ideinél lendületesebb lesz a gazdasági növekedés. A növekedés forrása a többi között az élénkülő fogyasztás, miután a reálbér-növekedés a fogyasztás felé mozdítja a lakosságot. Emellett olyan nagy beruházások indulnak, amelyek a magyar GDP beruházási oldalát "kirántják" az idei mínuszos tartományból - fogalmazott a pénzügyminiszter. Kormányzati oldalról a kisebb hiány fogja támogatni a növekedést, valamint célzott gazdasági és humánerő-fejlesztési programok indulnak - összegezte.

 

(MTI )