„A kormány minden lehetséges eszközzel támogatja a magyar családokat, hogy minél kevesebb terhet okozzon nekik a járványhelyzet” – közölte Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, ennek érdekében tették elérhetővé tavaly ősszel a középiskolás tanulók és pedagógusok számára az ingyenes internetet, és ezért bővítettek ki most a lehetőséget az alapfokú köznevelési intézmények összesen közel 800 ezer diákjára és tanárára is.

A kormány 2020. novemberében tette ingyenessé a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatásokat a digitális munkarendre átállt középiskolai pedagógusok és tanulók számára a veszélyhelyzet idejére. A szolgáltatásra jogosultak, azaz az előfizetéssel rendelkező pedagógusok, diákok vagy a szüleik a szolgáltatóknál jelezhették a díjmentes lehetőség iránti igényüket.

A koronavírus-járvány harmadik hullámának megérkezésével, a fertőzés terjedésének lassítása érdekében újabb veszélyhelyzeti intézkedések bevezetése vált szükségessé. A kormány elrendelte a digitális munkarendre történő átállást az alapfokú oktatást folytató intézményekben is. A családok terheinek enyhítése céljából 2021. márciusára ingyenessé tették a helyhez kötött internet hozzáférést az alapfokú köznevelési intézmények tanulói, pedagógusai számára. A középfokú köznevelésben és a szakképzésben résztvevők régebben fennálló kedvezményét pedig újabb 30 nappal hosszabbították meg.

Schanda Tamás kifejtette: az alapfokú intézményekre kiterjesztett ingyenes internet mintegy 720 ezer tanuló és további 75 ezer pedagógus számára jelent könnyebbséget, mintegy fél milliárd forintot hagy családjaiknál. A kedvezményre jogosult előfizetők egyéni szolgáltatójuknál kezdeményezhetik a szolgáltatási díj jóváírását.

(ITM)