Novák Katalin családokért felelős miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter döntése nyomán tavaly megemelkedett az Idősbarát Önkormányzat Díjjal járó pénzjutalom, így a nyertes települések 2021-ben ismét egymillió ötszázezer forintos jutalmat kaptak.

Az Idősbarát Önkormányzat Díjat idén Békéscsaba és Nagykanizsa, Biatorbágy, Csurgó, Dabas, Hajdúdorog, Mezőtúr és Pápa, valamint Taktaharkány és Fertőszéplak, illetve Jászjákóhalma és Szatymaz önkormányzata kapta. A réztáblával és oklevéllel járó elismerést a települések polgármesterei és országgyűlési képviselői közösen vették át.

 

A családokért felelős miniszter parlamenti államtitkára, Zsigó Róbert a díjátadón hangsúlyozta, hogy Magyarország Kormánya 2010 óta minden lehetséges eszközzel segíti az időseket.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára arról beszélt, rendkívül fontos kérdés, hogy melyek azok a szempontok, prioritások, amelyek mentén egy önkormányzat kiemelten foglalkozik a polgáraival. Az önkormányzati döntéshozók kellően közel vannak azokhoz az emberekhez, akikért dolgoznak, a polgármesterek és a képviselők napi szinten kapnak közvetlen visszajelzéseket a helyi lakosoktól, ezáltal gyorsan, közvetlenebb segítséget tudnak biztosítani számukra.

 

Az államtitkár hangsúlyozta: az önkormányzatok vezetőit az a cél motiválja, hogy a településen élők számára olyan életteret hozzanak létre, amely hozzájárul a helyi közösségek megerősödéséhez is, ezáltal a helyiek szeretett szülőföldjükként, otthonukként tekinthetnek arra a településre, amely lakóhelyükként szolgál. Az Idősbarát Önkormányzat Díj felhívása azokat a jó gyakorlatokat, helyi közösségeket segítő példákat gyűjti össze, amelyeket érdemes átvennie az emberekért tevékenykedő önkormányzatoknak.

Az ünnepségen dr. Beneda Attila, a családokért felelős miniszter családpolitikáért felelős helyettes államtitkára köszönetet mondott mindazok munkájáért, akik tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az idősek a pandémia miatt kialakuló rendkívüli helyzetben is érezhessék, hogy számíthatnak a körülöttük élőkre.

 

(MTI, Belügyminisztérium)