Ütemezetten zajlik a Steindl Imre Program keretében az Agrárminisztérium Kossuth téri épületének megújítása – tájékoztatott közösségi oldalán Nagy István tárcavezető, aki időkapszulát helyezett el az építkezési munkálatok idején.

A tárcavezető videóüzenetében arról beszélt, hogy most még csak egy nagy kőhalom látszik, de hamarosan új és erős alapokon, a régi fényében tündökölhet az Agrárminisztérium megújuló székhelye. Az időkapszulában újságokat, fényképeket, mézet, pálinkát és búzát is elhelyeztek.

Nagy István szerint az építkezésre szimbolikus időpontban kerül sor, ugyanis a Kossuth téri épület felújításával párhuzamosan – a kormány döntésének értelmében – történelmi mértékű források felhasználásával alapjaiban újul meg a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar is. A Közös Agrárpolitika magyar Stratégiai Tervén belül az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra mintegy 2900 milliárd forint áll rendelkezésre.

Fotó: Fekete István

A tárcának otthont adó ingatlan kapcsán a miniszter kitért arra is, hogy ez volt a dualizmus korának elsők között megépített nagy államigazgatási épülete. De ugyancsak ez az egyetlen, kifejezetten minisztériumi célra épült palota Budapesten, amely máig megtartotta eredeti funkcióját, és az átadása óta folyamatosan az agrártárca működött benne, ami jelenleg is csak az építkezés miatt költözött el ideiglenesen máshova.

(AM Sajtóiroda)