Holnaptól lehet jelentkezni az OkosÓvoda Program pályázatára, amelyhez 2021-ben a bölcsődék is csatlakozhatnak – jelentette be Solymár Károly Balázs. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára hozzátette, a nagysikerű program újabb üteme száz hazai intézménynek nyújt majd segítséget egyedi igényeikre szabott ingyenes honlapjaik kialakításában.

Az idén már negyedik alkalommal meghirdetett pályázaton mostanáig több mint háromszáz intézmény vett részt. A jelentkezésekkel megkezdődő pályázati eljárásban kiválasztott újabb száz hazai óvoda és bölcsőde egységes szolgáltatásként, kész arculati elemeket tartalmazó modulokból alakíthatja majd ki saját internetes felületét. A honlap létrehozására és üzemeltetésére ingyenesen készíti fel a nyertes intézmények kijelölt munkatársát az OkosÓvoda Program.

A Digitális Jólét Program (DJP) és Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája kiemelt célja a digitális kultúra és kompetencia fejlesztése, a médiatudatosság, a gyermekvédelem és a biztonságos, értékteremtő internethasználat elősegítése. A pályázó intézmények idén is részt vesznek a DJP „DigiMini” kutatásában, amelynek feldolgozott eredményei óvodapedagógusok képzését és -továbbképzését segíthetik majd, kiindulópontot biztosítva a digitális médiakörnyezethez kapcsolódó nevelési, oktatási kérdésekben.

„A gyerekek egyre fiatalabb korban találkoznak először a digitális eszközökkel. A káros tartalmak szűrése érdekében már a bölcsődékben és óvodákban érdemes fejleszteni a felnövekvő generációk megóvásához szükséges képességeket. Az OkosÓvoda Program a digitális gyermekvédelem mellett lehetőséget teremt az intézményi web kiépítésére is, amely mára elengedhetetlenné vált az intézmény és a szülők közötti kommunikációban” – hangsúlyozta Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

A pályázatról további információk a https://digitalisgyermekvedelem.hu oldalon találhatók, a jelentkezési lapokat 2021. június 1. és augusztus 1. között lehet benyújtani.

 

(ITM)