A munkaügyi hatóság kiemelt célja, hogy a rendelkezésre álló erőforrásaival minél hatékonyabban mozdítsa előre a gazdaság további fehérítését a munkaerőpiac területén – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, ennek érdekében 2021-ben három alkalommal is országos akcióellenőrzést vagy célvizsgálatot tartanak a jogkövető foglalkoztatás ellenőrzése terén, illetve az építőipari, a személy- és vagyonvédelmi, és a takarítási tevékenységet végző munkáltatóknál.

A munkaügyi ellenőrzést végző hatóságok vizsgálataikat a legsúlyosabb jogsértések feltárására összpontosítják. Az ellenőrzési célpontok kiválasztásánál figyelembe veszik a megelőző időszakban feltárt munkaügyi hiányosságokat, az ágazati és területi sajátosságokat.

Az előző évek tapasztalatai alapján az építőipar felel a legtöbb munkavállaló bejelentésének elmulasztásáért, a legfertőzöttebb szektor a feketefoglalkoztatás szempontjából. Éppen ezért végzi el a munkaügyi hatóság az ágazatban működő munkáltatók foglalkoztatási gyakorlatának célvizsgálatát 2021 tavaszán.

A nyár elején a munkavállalók jogviszonyának rendezettsége érdekében a foglalkoztatásuk alapvető szabályainak érvényre juttatására irányuló akcióellenőrzés várható, különös tekintettel a harmadik országbeli állampolgárok szabálytalan foglalkoztatására. A hatóság ezzel segíti elő a dolgozók alapvető jogainak érvényesülését, csökkenti a tisztességes, jogkövető vállalkozások versenyhátrányát.

2021 őszén a tervek szerint a személy- és vagyonvédelmi, takarítási tevékenységet végző munkáltatók foglalkoztatási gyakorlatának célvizsgálata következik. A személy- és vagyonvédelmi munkáltatók a bejelentés nélküli foglalkoztatás mellett gyakran a munkaidővel, nyilvántartási kötelezettséggel, munkabérrel kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseket sem tartják be. A takarítási tevékenységet végzők esetében évek óta nem történt hasonló jellegű célzott vizsgálat, amely a területre jellemző kiemelt jogsértések, elsősorban a bejelentés nélküli foglalkoztatás miatt is időszerű.

„A jogviszonyok rendezettsége hozzájárul a foglalkoztatottak számának növeléséhez, a tisztességes munkáltatók indokolatlan versenyhátrányának csökkentéséhez, a közterhek igazságos és egyenlőbb megosztásához. A munkavállalók érdeke, hogy a tényleges munkaidejüknek megfelelő bejelentett jogviszonnyal rendelkezzenek, hiszen egyéb ellátásaik időtartama és összege is ezen múlhat” – hangsúlyozta Bodó Sándor.

(ITM)