Hornung Ágnes közölte, az Erzsébet-táborok indulásakor, tíz évvel ezelőtt még csak néhány ezer gyerek tudott részt venni a programban, tavalyra ez a szám már 180 ezerre nőtt, és idén is ugyanennyi gyerekre számítanak az egész év során. A nyári táborokba 130 ezer gyereket várnak: a két legfőbb helyszínen, Zánkán és Fonyódligeten 35 ezret, a napközis táborokban 88 ezret, az egyéb helyszíneken több mint 10 ezret - ismertette az államtitkár.

MTI

Hornung Ágnes elmondta, az elmúlt években megújult táborokban 21. századi körülmények között várják a gyerekeket, akiknek egyedülálló élményeket kínálnak, Zánkán például több mint 60 program közül válogathatnak a résztvevők: kipróbálhatnak többféle sportot, részt vehetnek tudásalapú, ismeretterjesztő, oktató programokon, valamint belekóstolhatnak a robotika vagy a 3D-nyomtatás világába is. Az ottalvós és a napközis táborok mellett vannak családi Erzsébet-táborok is, valamint gondoltak a nehézségekkel küzdő gyerekekre is, külön tábort szerveznek az 1-es típusú diabétesszel, a valamilyen betegséggel vagy fogyatékossággal élőknek - tette hozzá az államtitkár, megjegyezve, hogy nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is van egy tábor.

MTI

Hornung Ágnes szólt arról is, hogy a családügyi területen hármas célt követnek több mint 13 éve: minden vágyott gyerek megszülethessen, a családok anyagi biztonságban élhessenek, valamint minőségi kapcsolat legyen a munka és magánélet között.

Ezt szolgálja a több mint 30 féle családpolitikai intézkedés, valamint az Európában egyedülálló táboroztatási forma is, amely anyagi segítséget nyújt a családoknak, leveszi a terhet a szülők válláról azzal, hogy a gyerekek biztonságos körülmények között tölthetnek minőségi időt, valamint hozzájárul a munka-magánélet egyensúlyához is, mert miközben a szülők dolgoznak, a gyerekek élményeket szereznek.

(MTI)