Magyarországon csak biztonságos vakcinával oltanak, mindenki bízhat a hazai szakemberekben – hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tisztifőorvos. A kínai vakcináról elmondta, ez egy inaktivált vakcina, azaz megbetegedést nem tud okozni, mert ezt a képességét elvették. Ilyen típusú oltásokat nagyjából 100 éve gyártanak, és beváltak. A technológiája nem elavult, az influenza és a gyerekbénulás elleni vakcina is a kínai koronavírus elleni vakcina elvén készül. 

 

 

Fotó: Vadnai Szabolcs/kormany.hu

A Pfizer oltóanyagából újabb szállítmány érkezik kedden, ez további 35 685 ember beoltására lesz elég. Sokan már a második védőoltásukat kapják meg, az ő részükre biztosított a kellő mennyiségű vakcina.

A hétvégén folytatódott az oltások beadása az egészségügyi dolgozók körében és az idősotthonokban. Eddig több mint 123 ezer embert oltottak be, kedden az összes vakcinát beadják abból, ami az országba érkezett. A cél az, hogy a zárt közösségekben minél teljesebb legyen az átoltottság, így ott a vírus terjedése megáll. Közben a gyermekvédelemben dolgozók csoportos tesztelése is lezajlott a hétvégén, 5920 főtől vettek mintát, ebből 41 volt pozitív. 

A járványügyi adatok ugyan kedvező tendenciát mutatnak, de ez nem ad okot a lazításra, továbbra is fontos a szabályok betartása. A koronavírus elleni hatékony fegyver a védőoltás, ezért kérjük, hogy regisztráljon mindenki a vakcinainfo.gov.hu honlapon.    

(kormany.hu)