Kifejtette, a tilalom többek között kiterjed a gabonafélékre, repce- és napraforgómagra, a lisztre, étolajra, mézre és egyes húsfélékre és 2023. június 30-ig tart. Magyarország ugyanakkor nem tiltja ezen termékek területén történő átszállítását, azaz a tranzit szállítmányok továbbra is engedélyezettek, azonban azokat az illetékes hatóságok zárral látják el a határon, elektronikus eszközökkel és járőrök segítségével nyomon követik őket és az ország egész területén ellenőrizni fogják az érintett termékek árutovábbítási eljárásait. A szabályokat megszegő fuvarozók büntethetők, a büntetés akár a szállítmány teljes értékéig is terjedhet – tette hozzá.

Kiemelte, annak érdekében, hogy a tilalom ne legyen kijátszható, a más országokból behozni szándékozott – a rendeletben meghatározott, jelenleg nem bejelentés köteles - gabona- és olajosnövények esetében kötelezővé válik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe való bejelentés is.

Nagy István az átmeneti időre bevezetett intézkedésektől azt várja, hogy lehetőséget ad érdemi és tartós megoldást jelentő uniós intézkedések meghozatalára, az ukrán áruk teljes körű vámmentességének, a szolidaritási folyosók működésének átgondolására. Az Ukrajnából Európai Unió felé már megnyitott szolidaritási folyosók, azaz könnyített szárazföldi szállítási útvonalak esetében olyan uniós szintű megállapodásra lenne szükség Ukrajnával, amely az ezeken keresztül exportálni kívánt ukrán termékek esetében garantálja, hogy azok az eredeti célpiacaikra fognak irányulni. Brüsszel ugyanis azt ígérte, hogy az ukrán gabonát az afrikai és közel-keleti országok élelmezésére szállítják tovább, de ez nem történt meg. Nem tartható fenn az ukrán mezőgazdasági áruk teljes körű vámmentessége sem, hiszen nem behozható versenyelőnnyel termelnek az európainál jelentősen alacsonyabb önköltséggel, köszönhetően a hatalmas üzemméreteknek, valamint az Európai Unióban már nem megengedett termesztési és növényvédelmi gyakorlatoknak is – hangsúlyozta a tárcavezető. A miniszter leszögezte, az agrárium szereplői elvárják az európai mezőgazdaság tisztességes piaci viszonyainak biztosítását az uniótól. A magyar kormány mindig a magyar gazdák mellett áll és megvédi a magyar mezőgazdaság érdekeit.

(AM Sajtóiroda)