A fővárostól mindössze egy ugrásra, Dömös településhez közel a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében lévő területlen bújik meg az egyedülálló panorámát nyújtó Prédikálószéki-kilátó. A csúcsra érve hazánk egyik legszebb panorámája tárul elénk a Dunakanyarral, a Börzsönnyel, valamint Nagymarossal és Visegráddal kiegészülve. A kilátó a legközelebbi településtől is bő 2 órányi gyalogútra található, havonta több mint háromezren másszák meg a 12 méter magasba nyúló lépcsősorait.

Galyatetőn járva nem szabad kihagyni a Galya-kilátót attól függetlenül, hogy jártunk-e már a magasban vagy sem, hiszen ez a hely a természetjárás bölcsője. Az Egererdő Zrt. területén, Heves és Nógrád megye határán magasodó, 2014-ben teljes felújításon átesett torony teraszáról 360°-os panoráma fogadja az utazót. A magaslat belsejében három hangulatos, színes ablakokkal és kör alakú ajtókkal ellátott hely várja a sátor nélkül megszállni vágyókat.

A Sefag Zrt. kezelésében, a Somogy megyei Zselickisfalud községében található az univerzum megismerésére épített, felejthetetlen élményt nyújtó Zselici Csillagpark kilátó. 2015-ös megnyitása óta több tízezren csodálták meg a sokszínű zselici tájat, a távoli Badacsonyt, a Mecsek és a horvátországi Papuk-hegység vonulatát.

Az Országos Kéktúra útvonalán haladva érdemes egy kis kitérőt tenni Tatabányától egy karnyújtásnyira lévő, a Vérteserdő Zrt. által 2016-ban emelt Körtvélyesi kilátóhoz. A 424 méter magas Kis-Kopasz-hegy csúcsán álló, különleges háromszög alakú vörösfenyő borítású magaslat teraszáról a Vértes és a Gerecse hegyvonulatait is meg lehet csodálni. Az élesebb szemű túrázó akár Tatabánya jelképét, a Turul-emlékmű kiterjesztett szárnyait is megfigyelheti.

Az ország másik pontján, Nagykanizsán, a Csónakázó-tó keleti felén áll az ország egyik legmagasabb kilátója. A Zalaerdő Zrt. által 2018-ban épített nagykanizsai kilátó fémből és üvegből épült, teljes magassága 48 méter és 230 lépcsőfok vezet a legfelsőbb szintre. A város egyik meghatározó jelképe eredetileg olajfúró toronynak készült, múltjáról annyit kell tudni, hogy a hetvenes évek elején selejtezte le a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár, előtte Bázakerettyén, Dióskálon és Nagylengyelben használták kitermeléshez.  A magasból egyébként csodás kilátás nyílik a tó északi oldalán elterülő erdőre.

Ha valaki Győr környékét választja egy tartalmas kirándulás célpontjául, akkor érdemes ellátogatnia a Nyúl és Győrújbarát községek határában található Lila-hegyi kilátóhoz. Az 1977-ben épült magaslatot 2017-ben újította fel a Kaeg Zrt., ekkor kapott egy látványos faburkolatot is. Tiszta időben akár Alsó-Ausztria legmagasabb hegycsúcsát a Schneeberget is látni, ez azonban évente csak néhány alkalommal adatik meg az ide látogatóknak. A körpanoráma egyik legszebb látványossága a sokkal közelebb található Pannonhalmi Apátság. Érdemes a szabad és hosszúra nyúlt hétvégék alatt felkerekedni és felfedezni Magyarország legszebb és legmagasabb pontjait, ahonnan csodás kilátás nyílik a természetre. 

(AM Sajtóiroda )