Hankó Balázs Regián Réka-Katával, az NTP Talentum Hungaricum Program díjazottjával és Virág Dániellel, a NTP Start Ideathon Pályázat díjazottjával, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium informatika szakos diákjával beszélgetett arról, hogy miként látják a különféle generációk a jövőt.
Hankó Balázs úgy vélte, hogy jó asszociációs képeséggel kell rendelkezniük, azoknak, akik a jövőben meg akarják állni a helyüket. A sok információ között, ami eláraszt bennünket, a megfelelő kapcsolódási pontok megtalálása elengedhetetlen, de fontos az identitás és a közösség fejlesztése. "Legyünk büszkék magunkra, és a közösségeinket erősítsük meg" - hangoztatta a miniszter.
Regián Réka-Kata énekes és fuvolista szerint a mai világban és a jövőre nézve is az emocionális és szociális készségek elsajátítása a legfontosabb az alkalmazkodó- és tanulási képesség, valamint a nyitottság mellett.
Virág Dániel is úgy vélte, hogy fontos az alkalmazkodóképesség elsajátítása a mai rohanó világban.
Hankó Balázs úgy fogalmazott, hogy az alkalmazkodóképesség és a megmaradás optimális egyensúlyát kell megtalálni.
A miniszter szerint a nemzet jövője szempontjából szükség van a sokszínűségre is, "mert mindenki egyedi és ezt őrizzük magunkban, fejlődünk a közösség által és tiszteljük az egyediséget a másikban", de az olimpián a nemzeti himnuszt énekelve érezzük, hogy egy nemzeti közösség vagyunk a Kárpát-medencében.
A digitalizáció kapcsán a miniszter azt mondta, hogy mindig az emberit kell tudni keresni, a tanár és diák közötti személyes emberi kapcsolat élő és valóságos, amit nem helyettesíthet a mesterséges intelligencia, mint ahogy barátot, családot, az emberi társas kapcsolatokat sem. A családnak óriási szerepe és felelőssége van abban, hogy a gyerekek hogyan viszonyulnak a digitális világhoz - szögezte le a miniszter.
Hankó Balázs kifejtette ugyanakkor, hogy a mesterségesintelligencia-stratégia megújítása elsődleges cél a nemzetgazdasági hatékonyság, az oktatás és a jövő kapcsán. AZ MI egy kiterjesztett intelligencia, ami segít bennünket a hatékonyabb munkavégzésben vagy tudásátadási platformokon, képzések során - mutatott rá.
A kultúra életében a mesterséges intelligencia szerepéről Regián Réka-Kata azt mondta: a kultúrát továbbvinni az emberek tudják, az évszázadokon keresztül egymásra halmozódó tanulságok alapján. A mesterséges intelligencia van, amit nem fog tudni helyettesíteni, ugyanakkor szakmákat, képességeket igen - tette hozzá.
Virág Dániel szerint sem képes az MI értékek átadására, a kultúra közvetítésére, viszont jó eszköz arra, hogy bizonyos monoton munkafolyamatokat kiváltson, megújítson vagy forradalmasítson.
A fiatalokat érintő klímaszorongásról Regián Réka-Kata azt mondta, hogy generációja nem mindig látja tisztán a jövőképet. Szerinte a klímaválságot megoldani nem lehet, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy enyhítsünk a helyzeten.
Virág Dániel nem fél a klímaváltozástól, a problémamegoldó szemléletet képviseli, szerinte a fiatal generációnak ezt a gondolkodást kéne elsajátítani, és nem az előző generációt kell felelőssé tenni a mostani helyzet kialakulásában.
Hankó Balázs szerint a félelem és a szorongás blokkoló hatással bír, inkább cselekvőképességre van szükség, szerinte közösen vagyunk felelősek a környezetünkért. "Nekünk lehetőséget kell biztosítani, hogy jó irányba lépjünk előre, a döntését mindenki szabadon hozza meg, bízni kell a fiatalokban, hogy a közösségért meghozzák a jó döntéseket" - mondta.
A péntekig tartó 10. Brain Bar jövőfesztivál százhúsz programmal, színpadi beszélgetésekkel, előadásokkal és vitákkal várja a közönséget.