Vitályos Eszter úgy fogalmazott: az egész világ tudja, látja ezt a hihetetlen igazságtalanságot, hogy Hámori Luca algériai ellenfele biológiailag sokkal inkább férfi, s csak az elvakult gender ideológia eredményeként szerepelhet az olimpián.

Hámori Luca azonban csak a sportra, a mérkőzésére összpontosít - emelte ki a kormányszóvivő. "Egy csoda ez a lány" - tette hozzá.

"Luca, az egész ország, sőt, az egész világ Veled van!" - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Az ökölvívó Hámori Luca pénteken a Facebook-oldalán tett bejegyzésében úgy fogalmazott: nem tudják elijeszteni, mindent meg fog tenni a győzelemért a férfias külsejű algériai Iman Helif elleni negyeddöntőjében a párizsi olimpia szombati versenynapján.

Az algériai öklözőről tavaly a nemzetközi szövetség (IBA) elnöke, Umar Kremljov azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómái vannak. Iman Helif csütörtökön a nyolcaddöntőben az olasz Angela Carinit győzte le. Az egyoldalú küzdelmet alig 40 másodperc után feladó Carini nem volt hajlandó kezet fogni ellenfelével, és igazságtalannak nevezte a helyzetet.

"Én sem tartom fair-nek, hogy ez a versenyző a nők között indulhat, de nem foglalkozhatok ezzel most. Változtatni nem tudok, ezt hozta az élet, ezt kell megoldani. Tudom, miért jöttem ide, tudom, mik a céljaim. Egyet megígérhetek: minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a győzelem érdekében és küzdeni fogok, amíg csak lehet" - írta Hámori Luca.

A meghirdetett műsor szerint szombaton délután lép szorítóba Hámori Luca és algériai ellenfele, Iman Helif.

(MTI)