Gyorssegély a magyar kormánytól a földrengés sújtotta Venezuelának
Június utolsó hetében súlyos földrengés rázta meg Venezuelát, az első adatok szerint 1700 ember vesztette életét, de a végleges szám tízezres nagyságrendű lehet. A magyar kormány kapcsolatban áll a helyi hatóságokkal és az Európai Unió Veszélyhelyzet-kezelési Koordinációs Központjával, valamint a venezuelai magyar közösség képviselőivel.
2026. június 24-én helyi idő szerint délután hat óra körül egy 7,2-es, majd alig egy perc múlva egy újabb, 7,5-ös erősségű földrengés rázta meg a dél-amerikai ország északi részét. A mentési munkák azóta is folyamatosan zajlanak a kettős földrengés nyomán, a halálos áldozatok eddig hivatalos száma tovább fog emelkedni, mivel több tízezer embernek veszett nyoma.
Magyar segítség a bajbajutottaknak
A nemzetközi partnerekkel összehangolva 100 millió forint gyorssegélyt utalt a magyar kormány a venezuelai államnak. Ebből a legsürgetőbb mentési, helyreállítási munkákat és a humanitárius ellátást fedezhetik a helyi hatóságok. Magyarország fölajánlott egy 250 millió forint értékű egészségügyi segélycsomagot is, amely gyógyszereket, kötszereket, infúziókat, infúziós pumpákat és betegmonitorokat tartalmaz. A visszaigazolás után a szállítmány, az Európai Unió koordinációs rendszerén keresztül vagy egy humanitárius repülőgép segítségével jut el a helyszínre.
Kapcsolatban a magyar közösségekkel
Sok Venezuelában élő magyar család otthona is megsérült, őket a caracasi Magyar Ház fogadta be átmenetileg. Ellátásukra a magyar kormány 50 millió forint támogatást nyújt az intézménynek, hogy továbbra is biztonságot és segítséget tudjon nyújtani a közösség tagjainak. A térségért felelős magyar nagykövetség folyamatos kapcsolatban áll az érintettekkel. Jelenlegi információink szerint magyar állampolgár nem vesztette életét a földrengésben, ugyanakkor több magyar családot is jelentős anyagi kár ért. A kormány minden szükséges konzuli segítséget biztosít számukra.
A magyar kormány a következő napokban is minden tőle telhető támogatást megad a mentési munkákhoz, a sérültek ellátásához és a helyreállításhoz. A segítségnyújtás önzetlen, mint ahogy számos esetben Magyarország is részesült hasonló felajánlásokban természeti katasztrófák okán.
