Nagy István agrárminiszter a Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola udvarán felállított komposztálót tekintette meg Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel pénteken, ahol a miniszter azt mondta: végtelenül fontos, hogy a gyerekek odafigyeljenek a környezetükre.
A Compastor elnevezésű komposztáló technológiát alkalmazó eszközt a helyi Humusz Maximusz Egyesület jóvoltából helyezték ki tavaly ősszel.
Nagy István hangsúlyozta, hogy a komposztálással az ökológiai folyamatokra, a körforgásos gazdálkodásra hívják fel a gyerekek figyelmét, hogy legyen gyakorlati tapasztalatuk is arról, hogyan alakul át a szerves anyag termőfölddé.

Fotó: Pelsőczy Csaba

"Ez egy nagyon jó, szemléletes módja annak, hogy a gyermekek játszva tanulják meg azt a körforgást", ahogy az ételmaradékból, az udvari zöldhulladékból kialakul a termőföld - fogalmazott.
Mosonmagyaróváron huszonöt, a Szigetközben pedig további húsz ilyen komposztálót helyeztek ki.
Nagy István elmondta: azt tervezik, hogy az év második felétől önkormányzatonként további komposztálókat állítanának fel, ahová bárki elvihetné a zöldhulladékot.
"Erre keressük a forrást és a lehetőséget (...), hiszen, ha valóban tenni akarunk a környezetért, akkor ez egy olyan program, amely méltán találhat követőkre" - mondta.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A cél az, hogy minél kevesebb szemét keletkezzen, a hulladék pedig a lehető legnagyobb arányban kerüljön újrahasznosításra, ahelyett, hogy elégetnék, szemétlerakókba helyeznék - tette hozzá.
Szentkirályi Alexandra elmondta: örömmel látja, hogy minden helyi iskolában működik egy komposztáló. Hangsúlyozta, hogy más kötelezettséget ébreszt a gyerekekben a környezetvédelem iránt az, ha nemcsak tankönyvekből tanulják meg, hogy hogyan működik, hanem látják és tapasztalják is.
Nagy István Szentkirályi Alexandrával pénteken megtekinti még a mosonmagyaróvári tanuszoda előkészületi munkálatait, majd a jégpályát és a déli elkerülő út útvonalát, délután pedig a szigetközi Halásziba látogatnak.

(AM Sajtóiroda)