Folytatódik az együttműködés Magyarország és a FAO között
Magyarország továbbra is elkötelezett az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO) kialakított stratégiai partnerség mellett. Erről egyeztetett Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter Maurizio Martinával, a FAO főigazgató-helyettesével a minisztériumban tett hivatalos látogatása alkalmával.
Bóna Szabolcs a találkozón méltatta a FAO globális és helyi tevékenységeit, valamint a magyar kormány és a FAO intézményei között fennálló kiváló szakmai kapcsolatot. Szintén kiemelte, hogy immár 19 éve Budapest ad otthont a FAO két nagyon fontos szervezeti egységének, a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Hivatalának, valamint a Közös Szolgáltató Központjának, amelyeknek köszönhetően Magyarország és a FAO együttműködése tovább erősödött.
A FAO-val kötött megállapodás keretében működő ösztöndíjprogrammal és fejlesztési projektekkel kapcsolatban Bóna Szabolcs hangsúlyozta a programok népszerűségét, és megerősítette, hogy Magyarország a jövőben is törekedni fog a magyar a szaktudás és a bevált jó gyakorlatok megosztására más országokkal.
A miniszter kifejtette, hogy a magyarországi élelmiszer-előállítás tekintetében a minisztérium törekvése, hogy az eddig elsődleges mennyiségi szempontot a minőségi váltsa fel. Ez a tendencia további együttműködési területeket nyithat meg a globális színtéren is.
A felek egyetértettek abban, hogy a különböző krízisek, mint a klímaváltozás, az aszályhelyzet; valamint a konfliktusok negatív hatással vannak az élelmezésbiztonságra, és negatívan befolyásolják a globális élelmiszerellátást, ezzel nagy nyomást gyakorolva a gazdaságra, különösen a mezőgazdasági ágazatra. Mindezek a többszörös krízishelyzetek olyan szemléletváltást igényelnek, melyre nem egy jó megoldás szükséges, hanem komplex, rendszerszintű megközelítésre és válaszokra van szükség, példaként említésre kerültek a vízvisszatartási technikák.
A tárcavezető kitért arra is, hogy hazánk számára kiemelten fontos a szakosított ENSZ-szervezetek magyarországi jelenléte, ezért biztosította a FAO-s partnereket arról, hogy a 2007-ben megkezdett együttműködés a jövőben is folytatódik.
A FAO főigazgató-helyettese köszönetet mondott a magyar kormánynak a FAO tevékenységének folyamatos támogatásáért és hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is számít Magyarország közreműködésére a FAO munkájának támogatásában.
