Már a harmadik oltás nagyon erősen növeli a védettséget, utána pedig négy hónappal lehet, hat hónappal pedig javasolt a negyedik dózis beadatása. A negyedik oltás felvételét a háziorvosával folytatott konzultáció után bárki megteheti, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban.

Több napon is lehet időpontfoglalás nélkül felvenni az oltást a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben január hátralévő heteiben.

Fotó: MTI

Csütörtökön és pénteken 14 és 18 óra között, szombaton pedig 10 és 18 óra között van erre lehetőség, továbbá a háziorvosok is fognak tartani valamelyik hétvégi napon, a szokásos rendelésen túl oltást.

Az állam, a közigazgatás, az egészségügyi rendszer készen áll arra, hogy mindenkit beoltsanak; kétmilliónál több Pfizer- és 700 ezer Moderna-vakcina áll rendelkezésre.

Az új variáns, az omikron minden orvosszakértő szerint gyengébb, mint az előző, a delta, de ez nem jelenti azt, hogy nem kellene védekeznünk.

Február 15. után már csak oltás alapján jár a védettségi igazolvány, a védettségi igazolványból oltási igazolvány lesz.

(kormany.hu)