Az Innovációs és Technológiai Minisztérium adott otthont a koordinált és kiegyensúlyozott területi fejlesztések érdekében tavaly létrehozott gazdaságfejlesztési zónák kormánybiztosai közötti első idei találkozónak 2021. január 14-én, Budapesten. Palkovics László tárcavezető, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési zóna kormánybiztosa hangsúlyozta, hogy az összehangolt fejlesztési igények gyorsabban érnek célba, ezért is fontos, hogy a programok végrehajtásának felelősei naprakész tudással rendelkezzenek, kölcsönösen tájékoztassák egymást terveikről, a megtett intézkedésekről.

A kormány 2020-ban döntött a gazdaságfejlesztési zónák létrehozásáról annak érdekében, hogy a gazdaságilag és kulturálisan is egységes területet képező történelmi régiók nemzetközi összehasonlításban is versenyképes gazdasági egységként fejlődhessenek. A Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna programjának kidolgozását Mikes Éva, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztési koncepcióját Nemesi Pál, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna stratégiáját pedig Navracsics Tibor irányítja kormánybiztosként.

Az egyeztetés résztvevői áttekintették a fejlesztési igények listáját, meghatározták a belső határidőket és a következő teendőket. A találkozón Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára ismertette a projektek támogathatósági szempontú vizsgálatával összefüggő feladatokat.

A kormány szándékai szerint a gazdaságfejlesztési zónák meghatározó szerepet töltenek be a gazdaság megerősítésében, növekedésének vírusválság utáni, gyors helyreállításában. A széles körű társadalmasítás keretében kidolgozott helyi fejlesztési stratégiák és projektjavaslatok a közeljövőben a kormány elé kerülhetnek.

 

 

(ITM)