A miniszter közölte, Magyarországon a járvány második hulláma stagnál; óvatos és szakaszos nyitás lehetséges.

Hozzátette: ha a jelenlegi trendek folytatódnak, akkor legalább két ütemben, március 1-jétől és április elejétől lehet részleges nyitás.

Az oltási helyzetről közölte, Magyarországnak érvényes szerződése van Oroszországgal és Kínával, ezért jó esélye van az országnak arra, hogy februárban és márciusban lényegesen több embert oltson be, mint az Európai Unió más országai.

Rögzítette: a járványügyi szakemberek véleménye meghatározó, amikor a következő időszakban döntéseket hoznak. Azt is fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy a kormány olyan döntéseket hozzon, amely a magyar emberek többségének támogatását bírja.

Szerinte a magyar védekezés eredményessége mögött az áll, hogy a kormány nemcsak arra volt tekintettel, milyen korlátozásokat kíván a járvány, hanem arra is, mi az, amit a magyar emberek hajlandóak elfogadni és elviselni.

Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a múlt hét végéig a járvány második hulláma egyértelműen lefutóban volt, most azonban stagnál. Elmondta, orvosi vizsgálatok még nem mutatják ki ezt Magyarországon, de a stagnálás oka az lehet, hogy a vírusmutáció - amely ellen a már ismert oltóanyagok hatékonyak - gyorsabban terjed. Megjegyezte, a virológiai szakvélemények szerint a vírus mutáns törzsének a terjedése mintegy 50 százalékkal gyorsabb, mint a korábban ismert koronavírusé.

A miniszter negatív példaként beszélt Portugáliáról, ahol néhány napra teljesen kinyitottak az ünnepekkor és most kiugróak a járványadatok.

Közölte, most, hogy már beoltották az egészségügyi dolgozókat, illetve a szociális intézmények dolgozóit és lakóit, a regisztráció alapján folytatódik az oltás. Mindenkinek be kell tartani az oltási rendet - hangoztatta.

Hozzátette: a regisztráció alapján a legidősebbek és a leginkább veszélyeztetettek kerülnek először sorra, azt követően pedig a hatvan év alattiak.

Elmondta, az operatív törzs végig felügyeli a regisztráció alapú oltást, a háziorvosok és a kórházak, szakrendelők ebben a tervek szerint vesznek részt.

Gulyás Gergely a gazdaságra rátérve hangsúlyozta: a legfontosabb cél, amit a járvány kitörésének pillanatában is említettek, hogy a foglalkoztatottság maradjon meg legalább azon a szinten, amit Magyarország tízéves munkával, 2010-től 2020-ig elért. Ezen a területen "úgy tűnik, hogy eredményesek vagyunk", a munkahelyeket sikerült megvédeni - tette hozzá.

Mint mondta, Magyarországon ma 4,5 millióan dolgoznak, ami jól mutatja, hogy egy válságkezelésnek nem feltétlenül kell a munkahelyek elvesztésével együtt járnia. Felidézte: a 2008-2009-es válság idején tömeges volt a munkanélküliség, 12 százalékos adat is volt, és mintegy 3,6 millió ember dolgozott, ezzel szemben most 4 százalék körüli a munkanélküliség és 4,5 millió ember dolgozik. Ez a baloldali és a konzervatív válságkezelés közötti különbség - fűzte hozzá a miniszter.

Kiemelte: a munkalapú gazdaság fenntartása mindenkinek az érdeke, ezért hoztak már korábban döntést a járulékkedvezményről és bértámogatásról is. Jelezte: a bértámogatás esetében a vendéglátóipari egységeknél előfinanszírozásra állnak át, erről már kormányrendelet is megjelent, így mostantól lemaradás nem várható a bérek állam által átvállalt részének a kifizetésében.

A miniszter bejelentette: a kormány döntött arról, hogy február 1-je és május 31-e között az állami és önkormányzati ingatlanok után nem kell bérleti díjat fizetnie az éttermeknek, kávézóknak, konditermeknek. Az ezzel kapcsolatos rendelet várhatóan a nap folyamán megjelenik.

Gulyás Gergely szerint legitim felvetés az is, hogy kell-e bérleti díjat fizetnie annak, aki nem állami vagy önkormányzati ingatlant bérel. Hozzátette: személyes jogi véleménye szerint nem kell, hiszen az új polgári törvénykönyv alapján ha valakinek - olyan vis maior folytán, mint amilyen a vírushelyzet - ellehetetlenül az a tevékenysége, amire a bérleti jogviszonyt létesítették, joggal vethető fel a bérleti díj nem fizetése.

Ugyanakkor jelezte azt is: az ezzel kapcsolatos jogi vitába, ami magánfelek között zajlik, a kormány nem kíván belefolyni.

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy a kormány korábbi döntésének megfelelően februárban kapják meg az idősek a 13. havi nyugdíj első negyedét, így amit a baloldali válságkezelés ideje alatt elvettek a nyugdíjasoktól, azt 4 év alatt visszaépíti a kormány.

A tárcavezető a gazdasági újraindítási akcióterv fontos részének nevezte az otthonfelújítási programot, amelyben 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást, és 3 millió forint kedvezményes hitelt kaphatnak az igénylők. Szintén elengedhetetlen intézkedésnek nevezte az 5 százalékos lakásáfa bevezetését, amely a kormány szándékai szerint segíteni fogja az építőipar újraindulását idén.

A miniszter szerint kulcskérdés a 25 év alattiak munkavállalása is, ezért vezetik be 2022. január 1-jétől számukra a személyi jövedelemadó-mentességet. Kitért arra is: június 30-áig fennáll a hitelmoratórium, így sem cégeknek, sem magánszemélyeknek nem kell hitelüket visszafizetni, ha nem akarják.

Gulyás Gergely arról is beszélt: a kormány reményei szerint a kis- és közepes vállalkozásoknak nyújtható 10 millió forintos, kamatmentes újraindítási gyorskölcsön eredményes eszköz lehet a járvány által okozott átmeneti pénzügyi nehézségek áthidalásához.

A miniszter az idei év egyik legfontosabb kérdésének nevezte, hogy Magyarország is jelentős forrásokhoz jut az Európai Unió helyreállítási alapjából és a következő 7 éves költségvetésből. Közölte: az ezzel kapcsolatos első kiírások a jelenlegi tervek szerint február 15-én jelennek meg, a kormány célja pedig az, hogy jóval 1000 milliárd forint feletti összeg áramoljon innen idén a gazdaságba.

Felhívta a figyelmet arra: ezek a források nem adományként érkeznek EU-tól, hanem részben visszafizetendő hitelről, részben pedig Magyarországot megillető pénzekről van szó, mert piacait a lényegesen fejlettebb EU-s tagállamokkal való verseny előtt megnyitotta.

Kérdésre válaszolva az ellenzék orosz és kínai vakcinát elutasító álláspontjáról, illetve a szocialista Ujhelyi István és a momentumos Fekete-Győr András vitájáról elmondta: a koronavírus-járvány során az ellenzéknek egyetlen célja volt, a politikai haszonszerzés. Semmi más az ellenzéket nem érdekli, és amikor különböző pártjai úgy látják, különböző érdekek mentén tudnak leginkább politikai haszonhoz jutni, akkor összevesznek egymással. Erről van szó akkor is, amikor bizalmatlanságot keltenek olyan vakcinákkal szemben, amelyekkel már több millió embert világszerte beoltottak, s ezt látják akkor is, amikor a nyitást erőltetik - mondta Gulyás Gergely.

Az a szerencséje az országnak, hogy felelős kormánya és felelőtlen ellenzéke van, és nem fordítva - fogalmazott a miniszter.

Arról is kérdezték, hogy a Magyar Orvosi Kamara jelezte, orvosi leirat hiányában nem ajánlják a Sinopharm és a Szputnyik V vakcina beadását. Felvetették, elképzelhetőnek tartja-e, az orvosok egy része megtagadja majd ezen oltóanyagok beadását. Gulyás Gergely nemmel válaszolt, kiemelve: az orvosok felelősségteljesebb magatartást fognak szerinte tanúsítani, mint ebben az ügyben az orvosi kamara tette. Megjegyezte: a kormány a járvány során mindvégig az együttműködést kereste az orvosi kamarával  és keresi most is. A kormány részéről a nyitottság a kamara irányába megvan - rögzítette.

Rámutatott: a kínai vakcinával már több mint 20 millió embert oltottak be, s ha az orvosi kamara keletről nem kíván tájékozódni az orosz vakcináról, akkor elég, ha ezt nyugati irányban megteszi. A német sajtóban is elismerő vélemények jelennek meg róla, ez az egyik leghatékonyabb, legösszetettebb és leginkább elismerésre méltó vakcina - értékelt, hozzátéve: szerintük nincs ok kételkedni a hatékonyságban.

A miniszter megerősítette: ha lesz elegendő oltóanyag, több mint félmillió embert be tudnak oltani egy nap alatt, fő szabályként a regisztráció alapján a legidősebbektől haladnak a fiatalabbak felé, tekintetbe véve a krónikus betegségeket. Az eddigi tapasztalatok szerint zökkenőmentesen és mindenféle komplikáció nélkül zajlik az idősek oltása. Jó esélyt látott arra, hogy március közepéig a 60 év feletti regisztráltakat teljes egészében be tudják oltani. Ha ez valóra válik, Európán belül Magyarország az egyik legyorsabban oltó ország lesz - jegyezte meg Gulyás Gergely.

A kínai vakcina érkezéséről elmondta: 5 millió adag oltóanyagra kötöttek szerződést, ez 2,5 millió embernek elegendő. Ebből februárban, márciusban és áprilisban is havonta 250 ezer ember oltására elegendő érkezik, majd májusban 1 millió 750 ezer ember oltását lehetővé tévő vakcinát szállítanak. Reményét fejezte ki, hogy a kínaiak tudják tartani a szerződésben vállalt feltételeket.

A február 15-i héten kezdődő online konzultációról jelezte: arra kíváncsiak, miként gondolkodnak a magyar emberek a nyitás lehetséges irányairól, mi az, ami a jelenlegi intézkedések közül a leginkább sérelmes, és hol látnak olyan pontokat, ahol a fennálló járványügyi helyzetben is lehetne nyitni.

Ha az új mutáns nem lesz olyan agresszív, hogy egy harmadik hullám felívelése kezdődjön meg február második felében, akkor március 1-jétől látnak lehetőséget arra, hogy lassan és fokozatosan megkezdjék a nyitást. Az esetleges nyitás a jelenlegi tervek szerint két lépcsőben történhet, március 1-jével és április 1-jével vagy április 3-val.

Arra a kérdésre, hogy Dobrev Klára nem cáfolta, ő lesz a DK miniszterelnök-jelöltje, emellett pedig a kormányzási kontroll elvesztésével vádolta Orbán Viktort, úgy reagált: a legjobb az lett volna, ha a hasznos tanácsait a férjének is elmondja kormányzása alatt, akkor talán nem viszik csődbe az országot, nem tiporják lábbal a rendszerváltoztatás óta nem látott módon a legalapvetőbb polgári jogokat, nem használják pártcélokra a titkosszolgálatot, és nem engedik be az orosz titkosszolgálatot. Megjegyezte, nem tudja, Dobrev Klárának ebben az időszakban vajon még nem voltak politikai meglátásai, nem adott tanácsot a férjének, vagy adott, de nem hallgattak rá, vagy ezek voltak a tanácsai. Hozzátette ugyanakkor, ezek egyike sem jogosítja fel arra, hogy ennek az országnak a miniszterelnök-jelölti tisztségére aspiráljon. Az ország számára a legsötétebb jövőkép az, ha a Gyurcsány család tér vissza a kormányzati hatalomba - jelentette ki.

Arról, a kormány módosít-e az Európai Bíróság elmarasztaló döntése után a lex CEU-n, azt mondta: az unióval a kormánynak számtalan területen van vitája, ezek száma más tagállamokkal való összevetésben azonban egyáltalán nem magas. Ha ezeket nem sikerül a bizottsággal rendezni, akkor a bíróságnak kell döntenie, amit tiszteletben tartanak. Ez esetben is ez fog történni. Olyan létező európai mintát keresnek, ami akár szó szerint a magyar jogrendszer részévé tehető - jelezte.

Ukrajnának sem jószomszédi viszonyra Magyarországgal, sem európai uniós perspektívára, sem NATO-val való társulási megállapodásra nincs esélye addig, amíg nem rendezi, egyébként a nemzetközi normáknak megfelelően, az ott élő nemzetiségek, ezen belül is különösen a magyar nemzetiség ügyét - mondta Gulyás Gergely, amikor arról kérdezték a véleményét, hogy megtiltaná a magyar Himnusz használatát az ukrán elnök pártja.

Azt közölte: a magát soron kívül beolttató gyöngyösi polgármester ügyben még nem zárult le a vizsgálat.

Egyszerre bizalmatlanságot kelteni az oltás ellen, majd pedig az első sorban állni, amikor lehetősége van valakinek oltást kapni, hozzáteszem, ráadásul jogellenesen, az nehezen egyeztethető össze és nehezen tekinthető etikus magatartásnak - fogalmazott.

A sportolók oltásáról közölte, nyáron olimpia lesz Tokióban és a Magyar Olimpiai Bizottság azzal a kéréssel fordult a kormányhoz, hogy azokat a versenyzőket és edzőket, akik érintettek - vagyis vagy kijutottak, vagy esélyük van kijutni az olimpiára - soron kívül oltsák be. Ezt a kérést a kormány indokoltnak látta és gondoskodott arról, hogy 800-900 oltóanyag rendelkezésre álljon - közölte.

Volt kérdés Szalay-Bobrovniczky Vincéről, a Miniszterelnökség helyettes államtitkáráról, aki nyolc éve bécsi nagykövetként sajtóhírek szerint ittasan okozott balesetet. Gulyás Gergely azt mondta, a karambol után eljárás indult, az osztrák hatóságok nem állapították meg a helyettes államtitkár felelősségét, bűncselekmény megállapításának hiányában zárult le az eljárás. Közölte, a biztosító kifizette a kárt, ami azért jelentős, mert ha valaki ittasan vezetne, a biztosító nem fizetne. Úgy összegzett: a rendelkezésre álló adatok azokat a következtetéseket, amelyeket az internetes lap tett, nem támasztják alá.

Hozzátette: Szalay-Bobrovniczky Vince kiváló munkát végez a civil szervezeteknél.

Gulyás Gergely a vakcinák engedélyezésével kapcsolatban megerősítette: garanciális szabályok vannak a biztonságos, engedélyezett vakcinafelhasználásra nézve, Magyarországnak pedig az az érdeke, hogy a lehető leggyorsabban, a lehető legtöbb engedélyezett és bevizsgált vakcinához juthasson.

A Szputnyik-vakcináról elmondta, a nap folyamán Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten tárgyal Andrej Babis cseh miniszterelnökkel a járványkezelés tapasztalatairól. A vakcinával kapcsolatban a napokban megjelent egy nagy tudományos cikk, így a tapasztalatokat nem a magyar kormánynak kell megosztania - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta: amennyiben Portugália lélegeztetőgépet, vagy bármilyen olyan segítséget kér Magyarországtól, amelyet lehetőség van teljesíteni a magyar emberek életének veszélyeztetése nélkül, akkor azt azonnal megteszi a kormány.

A házorvosi praxisközösségekre vonatkozó kérdésre a miniszter elmondta: február közepére várható, hogy a kormány által elfogadott bértámogatásra vonatkozó részletszabályok megjelenjenek. Jelezte: áprilisi utalványozással együtt 2021. január 1-jére visszamenőleg tudják folyósítani a béremelést.

A fogadott orvos intézménye kapcsán arról beszélt: egyeztetnek a Magyar Orvosi Kamarával e témában, hozzátéve, a szülő nők esetében véleménye szerint indokolt a különbségtétel, hiszen "nem egy hagyományos orvosi beavatkozásról", hanem speciális helyzetről van szó, így érdemes volna a szülés-nőgyógyászokra külön szabályokat alkotni.

Alekszej Navalnij, orosz ellenzéki vezető börtönbüntetésére vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely elmondta: Magyarország csatlakozott az ezzel kapcsolatos közös EU-s nyilatkozathoz.

A vagyonnyilatkozati eljárásról úgy nyilatkozott, Magyarországon van érvényben az egyik legszigorúbb szabályozás, ha a mentelmi bizottság tagjaiban bármilyen gyanú merül fel, akkor eljárást indíthatnak.

Egyáltalán nem kell csodálkozni azon, hogy Gyurcsány Ferenc (DK) pártjának programjában a hit- és erkölcstan megszüntetése szerepel, mert egy Gyurcsány Ferenc vagy felesége által uralt országban egy korrekt, kiegyensúlyozott, normális hit- és erkölcstan-oktatás nem lehet más, mint kormányellenes propaganda - jelentette ki egy másik kérdésre válaszolva Gulyás Gergely.

Amikor az egykori állampárt várbeli elhelyezéséről kérdezték, annak a véleménynek adott hangot, a polgármesternek kell elszámolnia azzal, hogy döntése alapján "tömeggyilkos párt párttörténeti hagyatékának" helye van a polgári kerületben.

A közösségi médiumok szabályozása kapcsán Gulyás Gergely arról beszélt: a szólásszabadság korlátozásának új eszközei és lehetőségei jelentek meg, holott minden véleménynek alkotmányos védelmet kell adni, amíg nem uszító, nem hív fel erőszakra.

Szintén zavarónak nevezte, az állami autoritás hiányát mutatja, hogy az adott ország helyett egy globális nagyvállalat dönt a szólásszabadság határairól.

Ez az állam erejét olyan mértékben gyengíti, ami nem megengedhető - fogalmazott.

(MTI)